A Honvéd Táncszínház Brazíliában...

Színpad

*A Honvéd Táncszínház Brazíliában*

Október 18-26 között Brazíliában vendégszerepel a Honvéd Táncszínház. A több mint ezer férőhelyes sao paolo-i Alfa Színházban négy estén át

mutatják be a Lyoni Táncbiennálén is nagy sikert aratott Fekete gyöngyök

című előadást, amely a Kárpát-medencei cigányfolklórból nyújt

válogatást zenei kísérettel. A táncprodukcióban közreműködik a Hegedős

együttes, a Honvéd Együttes Népi Zenekara Szalai Antal vezetésével. A

műsorban közreműködő vendégművész Palya Bea.

*A Budapest Táncegyüttes Amerikában*

A Budapest Táncegyüttes visszatér korábbi sikerei helyszínére, az

Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába. Az október 18-án kezdődő

turnéjuk során a Csárdás! A Kelet tangója című produkciójukkal

(koreográfus-rendező: Zsuráfszki Zoltán Harangozó-díjas, Érdemes

Művész) több mint 40 alkalommal lépnek majd fel többek között Bostonban,

Chicagóban, Montreálban és Vancouverben.

2005. október

10.02. 10.30.

Nemzeti Táncszínház

Budapest

Csipkerózsika

Budapest Táncegyüttes

koreográfus: Zsuráfszki Zoltán

rendező: Csizmadia Tibor mv.

10.06. 19.00.

Művészetek Palotája

Budapest

Egri csillagok

Honvéd Táncszínház

Honvéd Kamaraszínház

Budapest Táncegyüttes

Vasas Művészegyüttes

Bihari aprók

koreográfus-rendező: Novák Ferenc

10.07. 19.00.

Nemzeti Táncszínház

Budapest

Ki népei vagytok?

Honvéd Táncszínház

Hegedős együttes

szerkesztő-rendező: Foltin Jolán

10.09. 10.30.

Nemzeti Táncszínház

Budapest

Lúdas Matyi

Honvéd Táncszínház

rendező: Novák Ferenc

10.12. 19.00.

Nemzeti Táncszínház

Budapest

Fekete gyöngyök

Honvéd Táncszínház

Hegedős együttes és barátai

Palya Bea

szerkesztő-rendező: Novák Eszter

10.30. és 31. 19.30.

Budapesti Kamaraszínház

Shure Stúdió

Budapest

A ragaszkodók

Honvéd Kamaraszínház

rendező: Naszlady Éva

fotó: www.honvedart.hu