Hosszan haldokló szenvedés

Hiányzik. Valami nagyon fontos. A főszereplő. Akinek tényleg nagy A-val kellene megteremtenie az atmoszférát és végigcipelni e hihetetlenül hosszú két felvonás alatt.
Mert különben szép. Szép Ernő. Csudagyönyörű szöveg. Üveggyöngyként csendülő hangáradat, tapinthatóan valódi, mégis egekbe szökő gondolatkezdemények. Életről és szerelemről.
Azokról a dolgokról, amik a legfontosabbak. Amikről nem feledkezünk meg gondolkodni sohasem. Amely gondolatok pedig mozgatórugói egész Földön eltöltött időnknek. És mégsem jutott eszembe semmi ilyesféle.
Hirtling István ugyanis, aki az örök negyvenöt éves írót adja, minden erejét beleadva sem nyújtott többet langyos, fűszermentes szöveginterpretálásnál. Ami ugye nem volt elég ahhoz, hogy folyamatosan ébren tartsa érdeklődésemet vagy hogy egyáltalán ébren maradjak.

Még jó, hogy nagy gyakorisággal jelent meg a színen egy színésznő, aki nem mellőzte a brilliáns humort és mulattatóan naív lányosan tiszta stílust.
Mindezt egyszerre pedig képtelenség volt megállni rángógörcsös kuncogás és kitörő kacaj nélkül. Sajnos azonban Pokorny Lia emlékezetesen magával ragadó alakítását is csak egy bizonyos pontig tudtam élvezni, hiszen egy idő után megfelelő partner híján még a nevetés is fárasztóvá vált.

Az ifjúi hamvasság ellenpontjaként, a másik képtelen szerelemféleként az író életében, Nagy Mari is pontosan formálta a még szép és elegáns, ám egyre lassuló életritmusú, egyre életképtelenebbé váló szerető karakterét.
Galkó Balázs is meglepetésszerűen robbant be a színpadra nyálcsorgatóan álkedveskedő, pénzhajhász színidirektorként, akinek egyetlen dolog lényeges csupán. Hogy elkészüljön a darab.
A darab, amit az író képtelen befejezni, mert még saját életével és magával a szerelem fogalmával sincsen tisztában, ahogyan egy fiatalka és egy érett nő között őrlődik. Ráadásul halványan érzi, hogy mindkét kapcsolat helytelen. Ugyanis Marion, a szeretője a direktor felesége, Iboly, a rajongó színésznő pedig feleannyi idős, mint ő.


Hirtling István		Nagy Mari

Ám van valaki, aki néha kioktatja és saját élettapasztalatát a nagy nyilvánosság elé tárva okosakat, de legalábbis hasznosakat próbál mondani írónknak.
Ő Zsül. Safranek Károly e szerepet hol lecsúszott festőként, hol pedig az író élő lelkiismereteként adja. Izgalmasan ízleli Szép Ernő szavait, ám néha annyira elkapja a hév, hogy csak minden második szavát lehet érteni.
Egyébként a kisebb szerepekben Vajda Milán, Bánfalvy Eszter és Solecki Janka jól megállják a helyüket, ám az összképen már ez sem tud változtatni.

A végtelenül nagy és sokféle helyszínt egymás mellé helyező díszlet pedig néha magában tartogatja néhány szép kép lehetőségét és az olykor felzendülő dél-amerikai szappanoperára hajazó zenei aláfestés is segít abban, hogy olykor átérezzem a drámai helyzeteket.
Mégis az egyetlen dolog, amire emlékszem, Pokorny Lia kiváló alakítása. Kár, hogy ilyen hosszan, partner nélkül már ez is érdektelenné válik.