(MTI) - Budapesten született 1928. június 10-én, s már hatéves korától színész szeretett volna lenni. Iskoláit csak úgy mellesleg végezte, egyszer azzal "dicsekedett", hogy jeles osztályzat első elemitől kezdve nem fordult elő a bizonyítványában. Feljegyzések szerint 1945. december 21-én lépett először a világot jelentő deszkákra.
A színészmesterséget Lehotay Árpádtól kezdte tanulni Szegeden, majd 1951-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Vizsgaszerepét azonban nem játszhatta el, mert nyolc nappal a bemutató előtt kitelepítették a Békés megyei Okányba. Az eljárást apja miatt indították ellene, akivel különben nem lakott együtt, s akit szegedi fakereskedő-malomtulajdonosként 1951-ben a rendszer ellenségeként tartottak számon. Amikor az esetről értesült, a nagyhatalmú színész és direktor, Major Tamás közbelépett az ifjú érdekében, s néhány nap elteltével sikeresen hazamenekítette.
A Debreceni Csokonai Színház színpadára már sokoldalú művészként robbant be. Ismeretlen kezdőként nem sokban különbözött a befutott Kossuth-díjastól, mestersége szakmai eszközeinek kezdettől birtokában volt. Táncoskomikus szerepekben éppúgy magára vonta a közönség figyelmét, mint drámai alakításokban. 1957-ben lett tagja a Madách Színház társulatának, s haláláig, több mint huszonöt éven át hűséges maradt e színházhoz. Itt alakított főszerepet a Moliére-sorozat minden darabjában (Tartuffe, A fösvény, Mizantróp), de játszott Shakespeare-t (Claudiust a Hamletben), Csehovot (Piscsiket a Cseresnyéskertben) és G. B. Shaw t (Pickering ezredes - Pygmalion).
Pályafutása csúcspontját a Molnár Ferenc-vígjátékok jelentették. Páratlan aktivitással, elegáns könnyedséggel, vérbő humorral és bravúros beszédtechnikával tudta alakítani a dolgokat irányítani tudó Nagy Játékosokat. Mesteri volt az Egy, kettő, három Norrisonjaként (egy óra húsz percig volt jelen egyfolytában a színpadon) vagy a Játék a kastélyban Turaijaként. A munkában szigorú volt önmagához, arról volt híres, hogy a szöveg, a szerep már a rendelkezőpróbán a fejében volt.
Számos karaktert formált meg filmeken is. Emlékezetes a Meztelen diplomata főszerepében (1963) és Az ötödik pecsétben nyújtott alakításában (1976). Szívesen énekelt sanzonokat, operetteket (két lemeze is megjelent), gyakran lépett fel a rádió, televízió kabaréműsoraiban, sőt két olyan népszerű rajzfilmfigura is az ő hangján szólalt meg, mint Béni és Kukori.
Nem válogatott a szerepek között, imádott játszani. S nemcsak a színpadon, az életben is. Úgy öltözött, úgy viselkedett, hogy magára vonja az emberek figyelmét. Sztárallűrként gyűjtötte a parfümöket és az öltönyöket.
Háromszor kapta meg a Jászai Mari-díjat (1956, 1963, 1972), a legnagyobb kitüntetést, a Kossuth-díjat azonban viszonylag megkésve vehette át 1983-ban. Akkor már nagybeteg volt, nem is tudott igazán örülni az elismerésnek. 47 kilóra fogyott, mindenki aggódott érte, de ő szenvedélyesen szeretett élni, s ez az élni akarás átmeneti gyógyulást hozott. Visszatért a színpadra, három bemutatót tudott még teljesíteni. Közülük a Játék a kastélyban című Molnár-darab jelentette a legnagyobb élvezetet számára, ebben lépett fel a halála előtti napon is.
1985. december 30-án az újévet köszöntő műsor főpróbáján lett rosszul a Kongresszusi Központban, s röviddel ezután a szíve végérvényesen felmondta a szolgálatot.
"Az a feladatom, hogy a humanizmust, a kedélyt és az optimizmust átsugározzam az emberekre. Ha csak azokban a szerepekben sikerült, amiket a nézők szerettek, már érdemes volt élnem..." - írta egy helyütt a felejthetetlen színjátszó.
