Idén Szegezdi Róbert veheti át a Gábor Miklós-díjat

Színpad


Hamlet_HevesiSandorSzinhaz_SzegezdiRobert_NagyPeter_D__VG20081007010.jpg
Szegezdi Róbert (jobbra) Claduisként Nagy Péterrel

(MTI) - Az elismerést a Kossuth-díjas kiváló művész 90. születési évfordulójának előestéjén, hétfőn, a Holdvilág és utasa előadás után adja át Szegezdi Róbertnek Koltai Tamás színikritikus Zalaegerszegen, Gábor Miklós szülővárosban.

 
A díjat Gábor Miklós halála után két évvel, 2000-ben az özvegye, Vass Éva alapította. A Madách Színházban több mint háromszázszor játszották azt az előadást, amelyben Gábor Miklós Hamlet, Vass Éva pedig Ophelia szerepét játszotta. Emlékükre - Ascher Tamás, Meczner János, Spiró György és Koltai Tamás kuratóriumi tagok döntése alapján - minden évben a legjobb Shakespeare-alakítást nyújtó színésznek adják át a díjat és Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész bronz plakettjét, melynek egyik oldalán Shakespeare, a másikon pedig Gábor Miklós arcképe látható.
 
Szegezdi Róbert elmondta, hogy mindeddig a Gábor Miklós-díj az első országos elismerés színészi munkáért. Gábor Miklóst - aki megjelenésében az édesapjára emlékezteti - a magyar színművészet kimagasló alakjának tartja. Büszke a díjra, amely azért is örömteli esemény az életében, mert 1986-ban, pályafutás elején éppen egy Hamlet-előadásban lépett először színpadra. Szívesen játszik Shakespeare-darabokban: az angol író történetei 400 éve életben vannak, nagyon aktualizálni sem kell, mert minden dráma egészséges, naprakész gondolatokat fogalmaz meg - jegyezte meg.
 
Szegezdi Róbert hozzáfűzte: az előadás mondanivalója, sikere mindig attól függ, hogy a rendező mit szeretne érzékeltetni. A zalaegerszegi Hamlet-előadáson egy politikamentes, családi drámát láthatott a közönség. A darabban Claudius alakítása azért volt izgalmas és egyben nehéz feladat, mert nem egy eredendően velejéig romlott, bűnös embert szerepét kellett eljátszania, hanem azt kellett bemutatni, hogyan viszi el a történet a gyilkosságig, hogyan válik gonosszá.
 
A korábban Ruszt József és Bagó Bertalan rendezésében játszott Shakespeare-szerepek felidézésekor rámutatott egy már-már színháztörténetnek számító párhuzamra is: Ruszt Józsefet és Gábor Miklóst hosszú pályaút kötötte össze, a zalaegerszegi színház alapításakor Ruszt József Gábor Miklóst kérte fel Lucifer szerepére. Bagó Bertalan Ruszt József tanítványa és "örököse". Bagó Bertalant és Szegezdi Róbertet 15 éves pályaút köti össze, több mint egy évtizedig mindketten a zalaegerszegi társulat tagjai voltak.
 
Szegezdi Róbert élete egynegyedét, pályájának legfontosabb korszakát Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban töltötte. Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a zalaegerszegi korszak véglegesen lezárul: írásban arról tájékoztatták, hogy a jövő évadtól nem hosszabbítják meg a szerződést. A színház direktorának lemondása után az új vezetőség azonban újabb lehetőséget, szerepeket ajánlott fel a színművésznek, aki ekkor már elfogadta a kecskeméti teátrum felkérését. Így a jövő évadban Zalaegerszegen Bereményi Géza darabjában, Kecskeméten pedig további három színpadi szerepben láthatja a közönség a Gábor Miklós-díjas színészt.