Ifjú írókat keres a Bárka

Színpad

A színház célja, hogy kapcsolatot teremtsen magukat a drámaírásban kipróbálni akaró fiatalokkal, bevonja őket a házban zajló munkába.

 
A kétéves program menete:
 
Az első évben kiscsoportban dolgoznak majd a kiválasztott jelentkezők. Két-három heti rendszerességgel vesznek részt foglalkozásokon, találkozókon a Bárkán dolgozó alkotókkal - és velük saját írásaikon dolgoznak. Az évad végén az első év során keletkezett anyagokból a Bárka színészeivel (és vendégekkel szükség szerint) felolvasószínházi bemutatókat tartanak, megkísérlik ezzel forgalmazni az elkészült írásokat.
 
A csoportból a Bárka rendezői választják ki a leendő gyakornokot (egy embert) az évad végén, aki tagja lesz a társulatnak egy évre.
 
A következő évben a kiválasztott gyakornok rengeteg teendőt kap, gondolkodni-, nézni-, írni-, olvasnivalót. Nem diáknak, hanem fiatal írónak tekintik, aki konzulensként dolgozik. Végignézi (és -asszisztálja) az évadban készülő előadások próbafolyamatait (ezek nagy része a tervek szerint új írás lesz, tehát szerzőkkel, dramaturgokkal áll majd napi munkakapcsolatban). Közben saját drámáján dolgozik.
 
A gyakorlati év végére elkészít egy saját drámát. Az új írást a Színház bemutathatja, ha alkalmasnak találja, és ha évadtervébe beleillik. Ebben az esetben természetesen a Színház társulatát, apparátusát, zenei vezetőjét, tervezőit az új produkció rendelkezésére bocsátja.
 
A gyakorlati év időtartamára a gyakornok havi ösztöndíjban részesül, amely megélhetését szerényen megkísérli fedezni.
 
Esetleges bemutató esetén a szerzőt egyéb tiszteletdíj nem illeti meg.
 
A program a jelentkezők (a csoport leendő tagjai és később a kiválasztott gyakornok) személyes jelenlétét igényli. Olyan 17-22 éves fiatalok jelentkezését várják, akik tudják úgy alakítani az életüket, hogy az első, csoportos évben (2011. szeptember - 2012. június) bizonyos szombat délelőttönként, később a gyakorlati év alatt (2012. szeptember - 2013. június) végig jelen tudnak lenni a Bárkán. A felvételt nyert fiatalokkal a Színház szerződést köt, amely tisztázza a felek kötelezettségeit.
 
A program vezetői a Bárka Színház munkatársai:
Szabó Borbála író, dramaturg
Seress Zoltán színész, a Bárka igazgatója
Bérczes László rendező, kritikus, dramaturg, a Bárka Színház művészeti tanácsadója
Vidovszky György rendező, drámapedagógus
Göttinger Pál rendező
 
 
A program ingyenes.
 
Jelentkezni egy tervezett dráma részletes szinopszisával és két megírt jelenettel lehet. A szövegeket a noe@barka.hu címre várják április 1-ig.