BBC: Mióta 2002-ben távozott a Miskolci Nemzeti Színház éléről, viszonylag keveset hallhattunk Önről. A visszatérés azonban meglehetősen zajosra sikeredett; elégedett a mostani helyzettel?
Hegyi Árpád Jutocsa: Amerikában voltam időközben, az ottani színházi életet tanulmányozni, tanítani, családomat menedzselni. Talán ezért nem hallhattak rólam. Tudósításokat ugyan szívesen adtam volna, ha bárkit is érdekelt volna... Nemrég, egy éve tértem vissza.
BBC: Mennyire osztotta meg a zenei életet kinevezése? Sokféle véleményt lehetett olvasni, hallani, egyszer egy újságíró nyomán Ön is "Viperaháznak" nevezte az operaházat.
Hegyi Árpád Jutocsa: Hogy a zenei életet mennyire osztja meg, nem tudom, még nem szembesültem ezzel. Vannak honlapok, ahol kifejezetten ellenséges vélemények voltak olvashatók, de ezek nem mértékadók, belterjes, színvonaltalan fórumok néhány ember részvételével.
Ebben a pozícióban integráló személyiségnek kéne lennem, összefogni a zenei ízléseket 35-től 75 éves korig, s ezt meg is próbálom, bár a feladat szinte lehetetlen. Kompromisszumokkal, okos és bölcs harmonizálási kísérletekkel remélek megoldást találni, de amennyiben nem lehet, a ház érdekeinek megfelelően döntök majd.
BBC: Egy lap úgy tudósított, "Hegyi és Müller Sziámi ikrek" kerültek az Operaház élére, ő lesz ugyanis a stratégiai igazgató. Mennyire szoros az együttműködésük?
Hegyi Árpád Jutocsa: Együtt jártunk a Főiskolára, régi az ismeretség, már akkor is barátok voltunk. Miskolci igazgatóságom óta szoros újra a kapcsolatunk, együtt is dolgoztunk. Ő tud valamit, amire nekem nagy szükségem van, ami fontos, s talán ez kölcsönös is, túl a jó viszonyon.
BBC: A komolyzenében kevésbé jártas közönséget kissé meglepte Müller Péter Sziámi megjelenése az Operánál, mi lesz az ő pontos szerepe?
Hegyi Árpád Jutocsa: Ebből a szempontból vállalatként fogom fel az Operaházat - az is. Müller Péter egyáltalán nem a szakmaiság felől kompetens, ő vállalatot próbál stratégiai tanácsokkal a sikeresség felé vezérelni. Nem határozza meg a műsortervet, más dimenzióban segít majd.
BBC: Pályázatukban úgy fogalmaztak, "a menedzselésben óriási szerepe van a nemzeti kultúrpolitikának, amely mintegy eladja a világnak a magyar operát, ehhez modern opera kell." Hogyan és mennyi idő alatt lehet modern operát csinálni?
Hegyi Árpád Jutocsa: A sikeres és respekttel rendelkező operák minőségi előadásokat adnak, amik közben minden rendben zajlik, a legtehetségesebb énekesek lépnek fel, a zenészek a legjobb formájukat hozzák, a rendezés, a zenei vezetés, a világítás, minden szakmai világszínvonalon van. A Magyar Állami Operaházban mindez nem így áll. Ez a különbség, a feladat ilyen egyszerű, erre a szintre kell hozni. A tehetség megvan hozzá, a szervezettség nincs.
Ehhez négy-öt évre van szükség. Körülbelül öt év kell, hogy eljussunk egy szintig, de minimum tíz, hogy az Operaház a legjobb tíz közé kerüljön.
Összességében az a tehetségmennyiség, ami az Operaházban rendelkezésre áll, bőven elegendő ahhoz, hogy világszínvonalú operát csináljunk, de taktikai, stratégiai okból vendégeket is kell hívni, mert rengeteget tanulhatunk tőlük, s egy tehetséges vendégművész mindig megtermékenyíti egy társulat életét.
BBC: Szintén a pályázatban írja, erős, nemzeti identitású, a világ operai fejlődésére nyitott, a fejlődés eredményeit befogadó nemzeti operajátszást kell megteremteni. Ez jól hangzik, de nyilván nem megy egyik napról a másikra, oktatás, megfelelő intézményrendszer és tehetséges művészek kellenek hozzá. Ezek közül hiányzik valami?
Hegyi Árpád Jutocsa: Ez csak szellemiség kérdése, ha az ember szereti tradícióit, ápolja őket, hisz bennük, legmagasabb szinten szeretné művelni azokat, s ugyanakkor nyitott a világ fejlődési folyamataira, minden rendben van. Be kell fogadni az állapotot, ahol a műfaj ma tart, s azt, ahogy a legsikeresebb operaházak működnek. Ez persze nem jelenti, hogy a kettőt egybe kell olvasztani, inkább szintetikus egységet kell létrehozni.
Identitásunkat meg kell tartani, ezért leszünk érdekesek a globalizálódó világ számára, másrészt a globalizálódó világnak számtalan olyan erénye és fejlődési eredménye van, amit badarság lenne nem befogadni.
BBC: Milyen irányba fejlődik a világ operajátszása, és ehhez képest hol tart ma Magyarország?
Hegyi Árpád Jutocsa: Rendezői irányba látszik fejlődni a klasszikus operajátszás, ugyanakkor erősen jelen van a mélyen zenei aspektusból közelítő előadásfajta is. Szerintem a kettő ötvözhető, ennek remek példája, mikor Keselyák Gergely, aki az új Opera művészeti igazgatója lesz, rendez, és dirigálja is saját előadását, hisz ebben az esetben a kettő összeolvad. A világon a rendezői fajta operajátszás igen népszerű, de nem lehet tudni, valóban erre tart-e a fejlődés. Lehet, hogy a rockopera az opera? Annak idején, kialakulásakor az opera a legszélesebb tömegeknek szólt, rajongással vették körül, a Puccini-slágereket suszterinasok fütyülték az utcán, ahogy ma a Webber-slágereket fütyülik. Lehet, ez a fejlődés útja, és mi zsákutca vagyunk a klasszikus operával. Lehet, a kortárs opera a jövő, Eötvös Péter, Vajda János, és még számos kortárs operaszerző útja. Ez komplex fejlődési folyamat, meglátjuk, melyik alakul ki. Szeretném, persze ez valahol marketingfogás, ha Bobby McFerrin Mozartot dirigálna.
BBC: Pályázatának egyik alaptétele a Nyugat-Európában bevált blokkosítás, hogy egy-egy darabot egymás után többször játszanak, majd leveszik a műsorról, s mást tűznek ki helyette. Ennek Ön által elképzelt változata szerint egy hétig (négy napig) játszanak egy darabot, s ekkor cserélnek. Mik e rendszer előnyei?
Hegyi Árpád Jutocsa: Ennek csak előnyei vannak, s egy pici hátránya, hogy az a repertoárrendszer, amit megszoktunk itthon, a minden nap más opera, megszűnik. A világon is ez az uralkodó rendszer, általában egy hónapos sorozatokban, nem egy hetesekben játszanak, mint ahogy mi tervezzük. Így körülbelül nyolc-tizenkét darabot mutatnak be egy szezonban. Mi nem így gondolkodunk, hanem úgy, legalább negyven címet kell játszani, mint ahogy eddig, csak nem hektikus rendszertelenségben. Ennek előnye, hogy előtte egy teljes álló hétig próbálják a darabot, nem kiszakított, elsietett összecsiszolódást mellőző próbák vannak. Most néhány terempróbára jut idő, és máris mennek a színpadra, főpróba nélkül, a technikai részletek kipróbálása nélkül, pedig a mai színházban ez nagyon fontos. Az új rendszerben egy hétig próbálnak, majd a színpadon is bepróbálják, amit eddig csak próbateremben, utána főpróba, nyilvános főpróba és végül előadás, matiné, délutáni előadás.
A nézői szokásoknak is kissé át kell alakulnia, előre kell tájékozódni, s akkora jegyet venni. Az átalakulás egyébként is globális jelenség lesz, amitől azt várom, olyanok is járjanak operába, akik eddig nem tették.
BBC: Okleveles üzemmérnökként végzett, miért váltott színház- televízió- és rádiórendezőre?
Hegyi Árpád Jutocsa: Nem elégített ki, mikor megértettem, egész életemben műszaki terveznem kell. Ma már szeretem az élet e területét, a mérnöki gondolkodás sokszor hasznomra válik, de akkor úgy gondoltam, ez így nem lesz rendben. Papám egy kivágott Magyar Nemzet hirdetést tett az asztalomra, mely szerint a Színművészeti Főiskola felvételt hirdet. Fölvettek, s egy évig együtt jártam a két helyre. Vicces volt, mikor délelőtt dramaturgiából, utána hídépítéstanból, késő délután pedig statikából vizsgáztam. Virtusos volt...
BBC: Sokat járt külföldön, tanulmányozta a berlini opera működését, tanult és tanított az Egyesült Államokban? Mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit ezekből leszűrt?
Hegyi Árpád Jutocsa: Talán, hogy sokkal nagyobb becsülete van máshol a színháznak, mint Magyarországon. Attól, hogy állami színházban élünk, természetes, hogy épületünk, fűtésünk van, s ha nem vagyunk is olyan jók, a fizetésünket megkapjuk. Ez máshol a világon nem létezik. A művészetnek határtalan becsülete van, ez nagyon jól esik annak, aki komolyan csinálja. Ha az ember ad egy instrukciót, három hét múlva is él, nem vész el, mindent, amit az ember mond tisztelettel fogadnak,. Persze ez a nívós, igazán jó színházakra vonatkozik, de Németországtól az Egyesült Államokig igaz.
Különbségek is vannak, pontosan érezhető, ha az ember német színházban ül, más a látványvilág, mások a nézőkből áradó szenvedélyek, más a tradíciókból fakadó stílus a színpadon, teljesen más egy francia opera, vagy az olasz, ahol az ember a legjobban érzi magát. Megint más egy magyar, ahol egyedi ötvözetét találjuk mindezeknek, különös, lelki dimenziójú operajátszás a magyar. Minden kultúrkörnek megvan a maga stílusfajtája.
BBC: Miskolcon letette névjegyét az ottani operával, illetve a "Bartók +..." Nemzetközi Operafesztivállal. Honnan jött ez az ötlet?
Hegyi Árpád Jutocsa: Tudtam, szükség van valami különleges eseményre, ami a művészetről szól, de ami fölhívja a világ figyelmét rá, hogy létezünk, Miskolcon tehetséges emberek művészettel foglalkoznak. Aztán rájöttem, csak úgy kaphatok pénzt a várostól, ha kitalálok valamit. Kijelentettük, tagozatot alapítunk, ez eljutott a szenátorok tudatáig, ekkor hajlandók voltak megemelni a színház költségvetését. A cél ez volt, valamilyen furmánnyal megemelni a költségvetést, mert olyan kicsi volt, hogy mindenki nyomorgott. Innen már csak egy lépés volt a többi, az Opera természetesen elkezdett népszerűvé válni, s jött a fesztivál.
BBC: Igen ambiciózusnak tűnik a nemzetközi kapcsolatok élénkítésére vonatkozó elképzelése is...
Hegyi Árpád Jutocsa: Nem tudok elképzelni olyan operaházat, ami nincs a nemzetközi vérkeringésben, az operahátak világhálózatában, hiszen a műfaj egyik értelme, hogy nemzetközi. Éppen ezért új nemzetközi osztályt állítunk fel, a mostani működésével nem vagyok megelégedve. Nemzetközi kommunikációs igazgatónk lesz, aki a Magyar Állami Operaházat pozícionálja a világ operaházai között, s olyan gazdag kapcsolatrendszert alakítunk ki, minek következtében mi is sokat tanulunk majd, s reményeink szerint tőlünk is tanulnak mások.
Egy-két távol-keleti turnéval lehet leírni a színház jelenlegi nemzetközi aktivitását, ez mint nemzetközi kapcsolatrendszer, a nullával egyenlő.
BBC: Említette, az Operaház évadonként 44 hetet játszik, két hónapos nyári szünettel. De ekkor jönnek a turisták, akik biztosan megnéznének egy-két előadást, nem túl nagy luxus ilyen hosszú szünetet tartani?
Hegyi Árpád Jutocsa: Ha a fronton vagy, egy év kettőnek számít. Aki megfeszített idegrendszerrel végigdolgozik egy szezont, olyan, mintha három év telne el az életéből. Jár két hónap egy színházi művésznek a regenerálódásra.
Ugyanakkor valóban, a legaktívabb periódus a nyár. Azt tartanám ideálisnak, ha miután az Operaház júniusban bezár, a társulat elmegy a Margit-szigetre, ott még három hétig játszik a turistáknak és a magyaroknak.
BBC: Az Operaház költségvetési támogatása csökken, az intézmény saját bevételeinek aránya a teljes büdzsé tizenöt százalék körül van. Hasonló külföldi intézetekkel összehasonlítva milyen arány ez?
Hegyi Árpád Jutocsa: Az állam finanszírozta színházaknál az arány legalább huszonöt százalék. De általában az arány hetven százalék, mert az Operaházak bevételükből élnek, ami nem állami támogatás. Én a tizenötöt huszonöt százalékra szeretném fölemelni, nem a jegyárakból, egyéb, pénzhozó tevékenységekből. Bérbeadásból, kiajánlásból, nemzetközi pályázati támogatásokból, szponzorokból...
BBC: Azt mondta egyszer, a színházak színvonalának emelkedésével a költségek csökkennek. Ez meglehetősen érdekesen hangzik egy kívülálló számára...
Hegyi Árpád Jutocsa: Pofonegyszerű. Ha egy társaság egy hétig együtt próbál, majd újabb egy hétig együtt játszik, a minőség a lehető legmagasabb színvonalon áll. Arról nem is beszélve, hogy ennyi idő alatt csak egyszer kell díszletet építeni és bontani, míg ez a mai rendszerben minden nap megtörténik. Minden nap építenek, bontanak, szállítanak, ami óriási pénzösszegeket emészt fel.
BBC: A Jutocsa meglehetősen ritka, ősi magyar név, megkérdezte valaha szüleit, miért kapta ezt?
Hegyi Árpád Jutocsa: Egyszerűen, mert apám is Árpád, én pedig az ő fia, s mivel Árpád vezér fia Jutocsa volt, legyek én is az. Így lettem Hegyi Árpád Jutocsa.
