Ilja próféta esete az új nemzedékek számára is tanulságos

Színpad


tamasiaronszinhaz_sepsiszentgyorgy_by_karpatok_szinhaz_hu.jpg
 A Tamási Áron Színház

(MTI) - A Bocsárdi László által rendezett többszörös fesztiváldíjas Ilja próféta eredeti bemutatója 2001 decemberében volt. Akkor nagy sikert aratott, és ma is nagy várakozás előzi meg a felújított változatot, amelyet a színház kamaratermében láthat a közönség.

   
A sepsiszentgyörgyi színház igazgató-rendezője az Új Magyar Szónak (ÚMSZ) elmondta, hogy a darab eszmevilága nem változott, viszont ez az előadás szikárabb, kegyetlenebb lesz, mint az eredeti változat.
   
A '30-as években egy kis kelet-lengyelországi faluban elterjedt, hogy a szomszédban lakó Ilja, aki prófétaként jövendöli a Világvége és a Végítélet bekövetkeztét, maga a másodjára eljövő Jézus Krisztus. A falu lakói elhatározzák, hogy részt vesznek az üdvtörténetben, és "hozzásegítik" a Messiást újbóli feltámadásához. Szétosztják egymás között a bibliai történet szerepeit, és elindulnak, hogy keresztre feszítsék Ilját, a prófétát, és ezáltal együtt üdvözülhessenek a Megváltóval. "A történet nem keresztény traktátum, jóval inkább a napjainkra is oly jellemző emberi sötétség és korlátoltság karikatúrája; az emberség és a józan ész manifesztuma az általánosan terjedő szűkagyúság, ostobaság és agresszió felett".
  
Az ÚMSZ szerint a felújításnak anyagi okai is vannak, de az alkotók elsősorban azért tűzték újra műsorra az előadást, mert az utóbbi kilenc évben felnőtt egy újabb generáció, amelynek nem volt alkalma látni ezt a produkciót. "A társulat arra törekszik, hogy minél tovább életben tartsa a meghatározó jelentőségű produkciókat, másrészt pedig arra, hogy tetten érje az elmúlt években bekövetkezett társadalmi, művészeti és az alkotókban végbement változásokat" - mondta a lapnak Nagy B. Sándor, a társulat irodalmi titkára.
   
A felújítás lehetőség arra, hogy a fontos előadások hosszabb ideig életben maradjanak, hiszen egy-két év alatt "elfogy a közönség", de hét-nyolc év alatt egy új generáció nő fel, és nézheti meg a darabot - fejtette ki a rendező, aki szerint az Ilja próféta mindannyiunk kegyetlenkedéséről, önzéseinkről és szeretetvágyunkról, a hittel kapcsolatos bizonytalanságunkról szól: Ilja próféta esete ily módon az új nemzedékek számára is tanulságos.
   
Az erdélyi Krónika emlékeztet arra, hogy az előadás 2002-ben elnyerte az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját, a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiváljának nagydíját, Budapest Főváros Önkormányzatának különdíját mint a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek rendezvénysorozat legkiemelkedőbb előadása. Ezenkívül 2002-ben részt vett a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, 2003-ban pedig Kolozsváron is bemutatták.