Nos tény, hogy Páll Ibolya szépen énekelte a Tizenkét kőmívest és a zenészek: Alexander Horsch és Baranyai Bernadett is szép hangzást biztosítottak. Gombai Szabolcs rövid néptáncetűdje erőteljes és szép volt, mint ahogyan Mészöly Andrea is pontos, tiszta technikájáról adott tanúbizonyságot. Már csak azt nem értem, miért nem maradhatott a cím a régi. Vagy, hogy miért nem volt akármi más a cím. Elképzelésem sincs ugyanis, miképpen változott meg a produkció vagy mi volt annak előtte. Nos, a következő, OO című esetében már kicsit kellemetlenebb volt a meglepetés, minekutána az előadás ötödik percében már egészen világossá vált, sem Dékány Edit, sem pedig Szász Dániel nem táncolnak a színpadon. Máthé Gabriella maradt és egy új lány, akitől előadás után tudtam meg, hogy hívják. Ő Domján Eszter. A leírás szerint a WC-ben játszódik a történet, ahova különféle egyéniségek térnek be, hogy összeszedjék magukat vagy éppen őszinték legyenek saját magukhoz. |
 |
|
A MU Színház munkatársa erre azt mondta, ahhoz képest nagyon szépet hozott létre Máthé Gabi és büszkék rá. Ahhoz képest persze. De mihez képest? Ahhoz, mely előadásra a jegyet megrendeltem? És az is igaz, hogy nagy és tiszteletreméltó teljesítmény Domján Esztertől, hogy két hét alatt betanulta a koreográfiát és hogy mindketten tisztán és energiával teli adták elő a táncot. Aminek persze semmi köze nem volt ahhoz, amit a műsorfüzetben leírtak. De mégis. A WC közös maradt. Meg a mosdótükör. Tehetséges táncosok, izgalmas, ám túl sokat nem mondó koreográfiák. No és persze, ha e két produkció oly mértékben átütő lett volna, hogy eszemet vesztem a csodálattól, akkor eleddig egyedülálló módon a pénzemet se kérem vissza a végén. |
