Impromusical Londonban és Budapesten

Színpad

A brit fővárosbeli alkotók csapata: Chris Ash, Duncan Walsh Atkins, Ruth Bratt, Julie Clare, Dylan Emery, Pippa Evans, James Lovelock, Sean McCann, Adam Meggido, Philip Pellew, Nigel Pilkington, Oliver Senton, Lucy Trodd és Sarah Louise Young, a producerek Meggido és Emery mellett Keith Strachan, a kompániát James Seabright vezeti. Annyi biztos, hogy február 8-tól március 29-ig keddenként, az Ambassadorban játszott Stomp pihenőnapján lesz műsoron a teljes egészében improvizált musical. A Showstopper! csapata az Edinburgh Fringe-en és kisebb londoni helyeken már bizonyította közönségvonzó erejét, a BBC egyik csatornáján, a Radio 4-on is bemutatkoztak.

A formátum életképességéről, tehát arról, hogy lehetséges egyetlen este a semmiből létrehozni egy musicalt, a budapesti közönség is meggyőződhet: az Operettszínházban Impro és Kontra címmel van repertoáron - már ha egy egyszeri és megismételhetetlen produkció esetében ezt a kifejezést használhatjuk - az interaktív és rendkívül szórakoztató workshop, amely márciusban és áprilisban is három-három alkalommal látható. A közreműködők Peller Anna, Vágó Bernadett, Sánta László és Szabó Dávid, az egyszemélyes, ám sok hangszert felvonultató zenekart Heisz Krisztián alkotja, Haraszti Bálint pedig rendező-tréningvezetőként vesz részt az előadásban.