Indul a Határon Túli Magyar Színházi Estek idei sorozata

Színpad

A nagyváradi társulat a Magyar Dráma Napját követő estén Kincses Elemér, kortárs romániai magyar szerző A csatorna című darabját mutatja be a szerző színpadra állításában.

A Magyarországon még ismeretlen mű a múlt század 50-es 60-as éveiben játszódik, és a Duna-csatornához ítélet nélkül deportált magyar értelmiségiek tragédiáját mutatja be, miként emelnek maguk köré a hit, az erkölcs és kultúra ötvözetéből védőburkot. A négy főszereplő (Báró ? Medgyesfalvy Sándor, Ákos ? Ács Tibor, Misi ? Dobos Imre és Sándor ? Ifj. Kovács Levente) szinte percről percre változó viszonyrendszerének dinamikája végig magával ragadja a nézőt.

A színházi sorozat az Újvidéki Színház vendégjátékával folytatódik október 4. és 6. között. A társulat a Fekete Péter című operettel kezdi bemutatkozását, majd a kisvárdai fesztivál nagydíjas előadása a Pojáca (Platonov) következik Fodor Tamás rendezésében, és Rostand klasszikus drámájával, a Cyrano de Bergerackal ér véget.

Október végén (26-án és 27-én) a Budapesten ritkán látható Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház fellépésére kerül sor. A társulat Forgách András Vásott Kölykök című darabját, valamint Csehov Sirályát adja elő. Ez utóbbi előadásban nyújtott alakításáért Szalma Hajnalka (mint legjobb pályakezdő színész) elnyerte a legrangosabb romániai színházi elismerést, az Uniter-díjat és a kisvárdai fesztivál Teplánszky-díját.

Azok, akik a Bárka Színházba már nem kaptak jegyet, november 21-én és 22-én megtekinthetik a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tóték című előadását Vidnyánszi Attila rendezésében.

A vendégjáték-sorozat előadásainak helyszíne a Thália Színház.

ÉGTÁJAK Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező

és Szolgáltató Iroda

1072 Budapest, Rákóczi út 20. 1. emelet

Telefon és fax: (+36-1) 266-6167

Központi telefon: (+36-1) 266-1357

Központi fax: (+36-1) 266-5972

Mobil: (+36) 30/9628-790

E-mail cím: egtajak@hungarofest.hu, jgold@freemail.hu