Indul a zsámbéki színházi bázis programsorozata

Színpad

(MTI) - Mátyás Irén, a rendezvények művészeti vezetője elmondta, hogy az események az elmúlt évekhez hasonlóan több helyszínen zajlanak, így a romtemplomnál, a Zárdakertben, a művelődési házban és az egykori katonai rakétabázis műemlék épületében berendezett színházban. Ez utóbbi helyszínen kezdődik az évad, ahol már csütörtöktől három egymást követő napon látható a Persona című előadás. Az Ingmar Bergman filmrendező írása alapján készült, hazai és szlovák színészek által előadott mű két nővér belső vívódásáról, a magány szorongatása elleni küzdelemről szól Gigor Attila fiatal filmrendező útmutatásai szerint. Ugyanitt július 4-én este a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely művészei adják elő a Részletek a bolyongás meséiből című produkciót, amelyben a színészek a nézővel közös borozgatás közben elmélkednek a befelé figyelés, a belső csend misztériumáról.
   

DreschMihaly_02_port_hu.jpg
Dresch Mihány

A romtemplomnál július másodikán jazzkoncert lesz a székesfehérvári Vörös Janka Group és a Dresch Quartet részvételével, július 30-án pedig több más neves együttes mellett a Szőke Nikoletta Quartet lép fel. A barokk plébániatemplomban egész nyáron ingyenes egyházzenei hangversenyek lesznek hallhatók. Így például július 17-én Lőrincz Katalin ad orgonaestet. A művelődési házban július 26-án a Tatabányai Fotóklub legjobb válogatásából nyílik kiállítás. Ezeken kívül gyerekeknek bábszínház, valamint kirakodóvásár szerepel a programban.

   
Az események sorát a műemlék rakétabázison szeptember 11-én a Debreceni Csokonai Színház együttese a Mesés férfiak szárnyakkal című rendhagyó darabot adja elő Vidnyánszky Attila rendezésében. A történet a sztálini Szovjetunióba kalauzolja el a nézőt, Gulágon raboskodó, a rakétafejlesztés kidolgozására kényszerített tudósok életét dolgozza fel sajátos megközelítésben - hívta fel a figyelmet Mátyás Irén.