Iris Disse és a Krétakör Színház különleges hangjáték-előadása Budapesten

Színpad

(MTI) - A Screaming Mamas (Üvöltő anyák) című performansz elsősorban a fülnek szóló kísérleti hangjáték, amelynek az a témája, ahogy orosz asszonyok a frontra utaznak, hogy visszahozzák onnan a fiaikat. Kimennek a csatatérre, hogy testi jelenlétükkel és erejükkel megállítsák a gyilkolást - áll a az előadás cselekményéről a tájékoztatóban.
Az előadás egy "felfedezőút", asszonyi sorsok töredékeit rajzolja meg, s rajtuk keresztül a zárt közösség életének hangulatait kelti életre - olvasható a közleményben.
Iris Disse hangjátékában a tragikus történet lírával és humorral oldva tárul a közönség elé. A péntek este az Új Színház stúdiójában bemutatandó előadást Forgács Zsuzsa szövegének felhasználásával a Krétakör művészei adják elő.
Csákányi Eszter, Láng Annamária, Péterfy Borbála, Sárosdi Lilla és Tilo Werner mellett a ZULA művésznevű berlini táncosnő is részt vesz a különleges produkcióban, amely a magyar társulat és a budapesti Goethe Intézet közreműködésével jött létre.
Jövő hétfőn a Művészetek Palotájában Iris Disse részvételével egy másik bemutatóra is sor kerül: a Táncol a halál is című "hangfilmet" magyar színészekkel és zenészekkel közösen valósítják meg.
Iris Disse színpadi szerző-rendező és performer hangjátékait több nemzeti és nemzetközi díjjal jutalmazták, többek között a Prix futura-díjjal és 2004-ben az Egyesült Nemzetek-díjával is.
A művész 1994-ig német nyelvterületen színházakban játszott és rendezett, majd tíz évig performer, egyetemi tanár és média-szakértő volt Ecuadorban. A dél-amerikai államban megalapította a La luna nevű kulturális rádiót, és megalkotta a Hallás iskolája és a Vad hallás nevű művészcsoportokat, amelyek akusztikus művészettel kísérleteztek.
Két éve ismét Európában, Berlinben és Svájcban alkot: dokumentumfilmeket és úgynevezett hangzó-filmeket készít.