Ismét nemzetközi színházfesztivál színhelye lesz Szatmárnémeti

Színpad

 Szatmárnémeti, Északi Színház

(MTI) - Szatmárnémetiben az Északi Színház nagyterme, stúdióterme, a szakszervezetek művelődési háza és egy frissen vásárolt szabadtéri színpad biztosít helyet a 10 nap alatt bemutatandó 14 előadásnak.

   
A szatmári fesztiválon romániai, magyarországi és ukrajnai produkciókat tekinthet meg a közönség, a szatmári színház két társulata mellett temesvári, bukaresti, karácsonkői (Piatra Neamt), szegedi, nagybányai, nyíregyházi, beregszászi, petrozsényi, valamint sepsiszentgyörgyi színtársulatok lépnek színre.
   
Az idén a tavalyinál kevesebb darabot mutatnak majd be, de fesztiválokon már díjazott előadásokat láthat a szatmári közönség - ígérik a szervezők. Keresztes Attila, a Harag György Társulat művészeti vezetője kifejtette: a Fesztivál Sorompók Nélkül elnevezésű rendezvényt a magyar és a román társulat közösen szervezi, kétnyelvű fesztiválról van szó. Andrei Mihalache, a román társulat igazgatója újságírói kérdésre elmondta: az előadásokat az idén sem feliratozzák.
   
"Szerintem nem lesz gond az előadások megértésével, hiszen a legtöbb darabot bárki akár szöveg nélkül is megértheti. Nem jó ötlet a feliratozás, mert elvonja a figyelmet a színpadi játékról, a fülhallgatós fordítás pedig még nem megoldható" ? részletezte Mihalache.