Ismét Premier

Színpad

A Szegedi Kortárs Balett Atlantisz című előadása a Sziget Fesztiválon
fotó: Nehéz Andrea
?Mária evangéliuma" a Margitszigeten
A stáb továbbkísérte a júliusban megkezdett próbafolyamatot, benéztek a háziszínpadra, a balett-terembe, elmentek a ruhapróbára, majd kimentek a Margitszigetre, ahol a díszlet épült és ott jártak, amikor a szereplők először találkoztak a díszlettel. Ott voltak a premieren is.

Színházi sátor a Sziget Fesztiválon
?Ne látogassa előadásainkat az, aki a színháztól szórakozást vagy tanulságokat vár." - mondják a TÁP Színház alkotói. A Vajdai Vilmos által alakított csapat a rossz színház iránt kötelezte el magát és kifejezetten örülnek, ha az előadásaikon a közönség nem figyel, eszik, ki-be járkál és nem nevet a poénokon. Hiszen a rossz színház ritka kincs. ?Minden rossz varieté" című estjükkel a Szigeten léptek fel.

A TÁP Színház Minden rossz varieté című előadása a Sziget Fesztiválon
fotó: Lehotka Judit Zolka

Egri megaprodukciók
Egri csillagok történelmi musical az eredeti helyszínen, aztán ugyanaz az előadás, vár nélkül, Csíksomlyón.
A Líceum udvarán pedig ?Új Világ". A Szegedi Kortárs Balett előadása, mely Magyarország legnagyobb táncshow-ja.
?Az ?Új Világ" egy egyetemes, több mitológia elemeiből táplálkozó ?természet- mítosz" . Ignata, a tűz-lány és Akvor, a víz-fiú be nem teljesülhető szerelme az európai irodalom és mondavilág híres szerelmespárjait idézi föl, akiknek szinte mindig áldozatos, boldogtalan sors jut. Ez az ?új mítosz" több ezer év európai kultúrkincséből táplálkozik. A megbékélés, az ellentétes erők szövetségének víziója , az egyesülő Európában különleges mondanivalót hordoz, az áldozatok árán megszülető egység és harmónia mitikus üzenete így nyer nagyon is mai jelentést ebben a táncjátékban."

?Fedetlenül"
A szabadtéri színpadok rémálma: amikor megszakad az előadás az eső miatt. Mi történik akkor, ha már csak 15 perc van hátra az előadásból és elered az eső? Többek közt ezt is megtudhatjuk, mert a Dunaparti Művelődési Ház előadásán Szentendrén ez történt a ?Fenn az erdő, nincsen kas" című előadáson.

Portré
Bródy és a színház: portré. Bródy János szemével a színházi világ.

Évadkezdés
Kezdődik a színházi évad, itt az augusztus vége, az olvasópróbák ideje. A Premier stábja az idén 50 éves József Attila Színházban járt, ahol az egykori nyitóelőadás, a ?Szabadság-hegy" című darab olvasópróbái éppen elkezdődtek.

forrás: Magyar Televízió