István a pilisi Klastrom fesztiválon

Színpad


Istvanakiraly_proba_DKOKO20080614003.jpg
István a király

(MTI) - Lendvai József elmondta, hogy a kétnapos eseménysorozat szombaton a Klastrom-kertben a Maszk Bábszínház Pázmán lovag című előadásával veszi kezdetét, amely Mátyás király életét eleveníti fel. Lesz lovasíjász-bemutató, kézművesvásár és folklórfesztivál, amelyen nemzetiségi táncegyüttesek is fellépnek. Este tábortűz teszi hangulatosabbá a rendezvényt.
    

Az események csúcspontjaként vasárnap este mutatják be Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját, amelyet főként a helyi színjátszókör tagjai adnak elő. A több mint 100 szereplős darabban helyet kapnak a testvérközség, az erdélyi Kézdiszentkereszt és a szlovák Nagyölved néptáncegyüttesei is, maga a helyszín is érdekes, mert a Klastrom-kert a cisztercita rend egykori kolostorának romjait őrzi, hajdan itt temették el a Bánk bánból ismert Gertrúd királynét is. A rockopera tavaly már nagy sikert aratott, ekkor háromezren látták az előadást - hívta fel a figyelmet Lendvai József.