Itt a Babakalamajka

Színpad

A történet egy budai villában játszódik, de történhetne bárhol a világon. A tulajdonos elkényeztetett kislánya, Lili, mostohán bánik a játékaival, számára semminek nincs értéke, hiszen úgyis megkap mindent. A szuterént bérlő szegény család hasonló korú gyermekének, Rozinak, csak egy rongybabája van, őt óvja, félti, babusgatja, mígnem egy szörnyű délutánon Rongybaba el nem vész. Rozi és nővére fent takarítják Liliék lakását, amikor a kislány hirtelen szeszélytől vezetve elkergeti őket.
 

lakner_babakalamajka_promo_004.jpg
A Babakalamajka próbája
 
Rongybaba egyedül marad egy vadidegen, csillogóan gazdag, számára mégis ijesztő környezetben, és nem tudja, mitévő legyen, hogyan jusson haza. Ekkor sietnek segítségére Lili összetört, félredobott és menekülni vágyó babái, akik sajnálják is az elkeseredett jövevényt, de a megmentőjüket, új vezetőjüket is látják benne.
 
Itt kezdődik valójában a mese, kalandok, félreértések sorozata, a babák között szövődő új barátságok, sőt szerelmek története. Végül természetesen minden jóra fordul, a babák segítségével még a két kislány is kibékül, Rozi sokat tanul a világról, Lili pedig megtanulja becsülni az emberi értékeket, megérti, hogy a gazdagság a lélekben lakik, a pénz nem minden.