IV. POSZT - negyedik nap

Színpad

Kornis Mihálynak a Tericum Könyvkiadónál megjelent Napkönyv című legújabb könyvét mutatták be. A színpadon Bizse Ferenc faggatta az írót, aki a tőle megszokott heves őszinteséggel tárulkozott ki az egybegyűltek
Azt régóta tudjuk, hogy Kornis zseniális ember; bármit ír, csinál, kinyilatkoztat - vihart kavar. Tanúja voltam, amikor egy ártatlan baráti beszélgetésen, majdnem dicsérve hangzott el a neve, felpattant a legutolsó sorból, előre rohant, kikérte magának a neve elhangzását, majd hosszú körmönfont mondatokkal akkora jelenet produkált, hogy az még az abszurd drámaírók is megirigyelnék. Mert, hogy Kornis alapjában véve drámaíró. Igaz egykor a Színház- és Filmművészeti Főiskolán abba az osztályba járt, ahol többek között Asher Tamás és Karinthy Márton is végzett. A rossznyelvek szerint a vizsgarendezése másnapján tollat ragadott, s azóta le sem tette - midannyiunk nagy örömére.
Asperján György - Németh Judit
 
Görgey Gábor Kornis Máhály
 
Mert itt van most a legújabb munkája, ami egy remekmű. A szöveg, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül Kornisról szól. Vajda Mihály írja a fülszövegben: ''Új műfaj? Na ja, mit tudom én. Az ÉN tökéletes lemeztelenítésén keresztül - ilyen szemérmetlenül őszinte könyvet és még soha nem olvastam, de enélkül nem mehetett volna - sikerül újrakonstruálni a világot''
Mindezek után mindenkinek ajánlom Kornist, és jó olvasást kívánok!

Fotó: Peti Péter