Az Ivanov Ausztráliában

Színpad

Az idén 33. alkalommal megrendezendő három hetes, több mint 80 programot kínáló fesztiválon hat nap alatt hét alkalommal kerül színre az Ascher Tamás által rendezett Ivanov. Ez a vendégjáték nemcsak azért kiemelkedő esemény a Katona életében, mert először játszik Sydneyben - Perthben és Adelaide-ben már 1992-ben járt A revizor című produkció -, hanem azért is. mert ez már a tizenhatodik útja a Csehov-előadásnak, a Katona József Színháznak pedig pont a 150. utazása.

 
A színház első vendégjátékára még 1985-ben került sor Prágában, s azóta is a legtöbbet külföldön vendégszereplő magyar prózai társulat. A vendégjáték időtartama alatt a Katonában a Heaven Street Seven, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Bëlga koncertjeit tekinthetik meg az érdeklődők.
 
Korábban: