A szolnoki Szigligeti Színházban Telihay Péter rendező Vörös Róbert dramaturggal elővette újra a Kardos-féle fordítást. Húzták-vonták, toldották, stoppolták, durvították, puhították, kiegészítették és megrövidítették a felújításhoz. Valóságos Shakespeare-patchworköt készítettek.
Amikor az előadás elkezdődik Lajkó Félix és zenekarának féktelen hangjaira tengerészköpenyes férfi áll háttal a nézőknek a súgóluk helyén. A magasból eső hull rája, meg a betemetett zenekari árokban megnyitott kis medencére. A nedvességtől csillogó kapucnis férfi Jágó. Előtte a szín jobboldalán, kereveten (bádog pezsgőhűtő mellett) Othello és Desdemona félmeztelenül szerelmeskedik. Heverőjük ipari sínpáron kisiklik bal középen. Kezdetét veszi Brabantio felriasztása és meggyalázott lánya utáni uszítása. Velencében zuhog az eső. A tanács tagja fekete esernyője védelmében veti magát lánya elcsábítója után. Nem biztos, persze, hogy Velencében vagyunk. A palicsi vad zene is máshová tájolja a nézőket. Menczel Róbert lejtői-emelkedői, ipari vasszerkezetei pedig egyszerre utalnak szikár ipari tájra, vagy a Vajdaságban lezajlott harcok után visszamaradt romokra. Szeszélyes hullámvasút is lehet a vasszerkezet, a hiányzó traverzeket később összeköti egy zsinórpadlásból leereszkedő, sokszorosan áttört hézagos pajta tető. Bár teleépített a színpad, a konstrukciók mégis testetlenek. Nem takarják el a játszókat. Változatos koreográfiákra ad alkalmat levegősségük.
A Dogét gyerekkoromban Rátkai Márton játszotta. Most Velence hercege a neve és női szereppé lett. Császár Gyöngyi magas sarkú cipőben hág föl a díszlet magasába. Mikrofonba beszél. Hangjában, jelenlétében súlyos titokzatosság, mintha erőteljes vészterhessége megelőlegezné a tragikus végkimenetelt. Az előadásban úgy érezzük, előleget adnak a szereplők a később bekövetkezőkből: ismerik a darab végét. A Zeke Edit igen előnytelen ruháiban megjelenő szépséges Gubík Ági élveteg, mindenkivel könnyelműen kacér, miért is nem igazán indokolatlan, hogy férje végez vele a nászi ágyon a pezsgősvödör mellett. Emília, Jágó felesége ? Egri Márta mindvégig növekvő súlyú, természetes figyelmével ? már ?Ciprusra? megérkezésükkor rögtön átlátja Jágó ármánykodását, eleve gyanakodva figyeli a történteket. Dévai Balázs Cassio sorhajóhadnagya született áldozat, Cherubinként könnyedén flörtöl Desdemónával. Harsányi Attila kitűnő, gyanútlan baleke Jágó cselszövéseinek. A két fiú Jágó mozgatta bábfigura.
Az Othello történetét lehetetlen csökkentett létszámú tömeggel elmesélni. Szükséges hozzá a békéjében fölzavart Velence, a velencei nagytanács, katonaság, ciprus népe. Hallgatóság, figyelő közeg, szemtanúk, társadalmi nyilvánosság. A szolnoki előadás nem spórolja meg a számbeli kiállítást: a rendező-irányította (és Pintér Tamás betanította) tömeg jól szervezett mutatóssággal keretezi a tragédia lefolyását. A nagyszámú gárdából kiemelendő a kopasz Horváth Gábor (Gratiano) komoly figyelme, némán is színpadi súlyú jelenléte, majd a finálé tömegmészárlását követően száraz hivatalossággal a folyó államügyeket aktatáskában átvevő tárgyilagos utókor megtestesítője. (Biancáról csak a színlap tudatta, hogy Huszárik Kata. Semmi nem emlékeztetett sem rá, sem a szerepre.)
Alföldi Róbert a szín közepén esőben ázó katonás Jágó. Othello helyett ő a főszereplő. Nem a személyiség súlya, vagy a nagyobb színházi rutin billenti el a mérleget a címszereplőről, hanem az értelmezés: a szolnoki mesében mindenki a hadnagy mozgatott bábja. Ő forralja ki, szerkeszti meg, konferálja előre a bekövetkezőket (néhol fejgép fényében kihajol a színpadról, közvetlenül bele a nézők arcába). Nem intrikus. Nem vöröslámpás gonosz, aki minden színpadi eszközzel biztosítani igyekszik közönségét elvetemültségéről. Jóllehet a pályakezdő Czapkó Antal fiúsan naiv, jóhiszemű Othello, hasizma barázdáltabb agytekervényeinél: az acsargó Jágó még neki is föltűnne, a sok véletlen felkeltené gyanúját. Alföldi pompás ártatlansággal tud hazudni. Megvesztegető megtévesztő. Oly tiszta tekintettel fejti ki intrikus terveit, mint egy ma született bárány. Bátor fogalmazással aknázza ki szerepének humorát: kedélyes bajtárs, vaskos humorú ugrató, nagy játékos, cseleit élvező spíler. Ijesztő pofákat vágó ördögi teremtés helyett megnyerő, becsületesen hazudó törtető. Szavait Shakespeare-től kapja, emberismeretét napjainkból. Ő a derék sikkasztó. A bizalomkeltő hazug. Az áldozataival nyájas és nyílt tömeggyilkos. Ártatlanul tapos át mindenkin. Tiszta lelkiismerettel áldoz fel boldog-boldogtalant célja eléréséhez.
Czapkó Othellója nem játssza el a hadvezért. Több fejjel kimagaslik a színpadon. A szálfa fiú figyelemfelkeltő jelenség. Majdnem gyermeki ártatlanságú katona. Sok szép jelenete van. Legmegkapóbb, amikor elveszti eszméletét, szíven döfötten kifut testéből az élet. Zászlósa sem tudja életre kelteni, felemeli fejét, de az élettelenül koppan a deszkán. A gyilkosság után vállára veti szerelmese tetemét, s mint áldozati báránnyal közlekedik vele. Öngyilkosságát nem tőrrel végzi el, hanem a pezsgősvödörből kiragadott nagy jégdarabbal metszi el torkát. (Kár, hogy utána egy színpadi Colombo a jégdarabot nylonzacskóba teszi a laboratóriumi nyomozáshoz.) Czapkó elsőéves színész. Tavaly végezte a főiskolát. Középhangja jól szól, de a növekvő szenvedélyre nincs még beosztó technikája és képzett beszédkészsége. A félig megoldott nagy szerep valószínűleg fontos fejezete pályájának. Hozzá kell tenni: nem cipőpasztázott arccal játssza a mórt. Belülről különbözik a velenceiektől.
A szolnoki előadás végére meghalt Othello, Desdemona (később a kelleténél), meghalt Emília, meghalt Rodrigo. Meghalt Shakespeare (1616). Kezén-lábán kikötözve csak Jágó marad életben, mintha azt közölné az előadás, hogy folytathatja még rosszalkodását szabadulása után.
Szerző: M.G.P. forrás: mgp.szinhaz.hu
