A japán FAI FAI Színház hazánkban

Színpad

A FAI FAI társulattal a japán kortárs mozgásszínházak új generációja jelentkezik először Magyarországon. A tokiói társulatot Yon Kitagawa alapította 2004-ben, akinek elege lett abból, hogy mások által bejáratott színházi kliséket ismételgessen. A FAI FAI szarkazmussal és érzékenyen reagál a világ dolgaira, történeteit humor és szeretet lengi át. Előadásaik saját élményeken alapulnak, és improvizációkon keresztül nyerik el végleges formájukat, öniróniával, néha vad őszinteséggel tárva fel a színészek egyéniségének rejtelmeit, szerelmi botladozásait. Egyszersmind tükröt tartanak a mai japán társadalomnak, kritikusan, de nem rosszindulattal.
 

faifaiszinhaz_promo.jpg
A FAI FAI Színház
 
Igen népszerűek Tokióban, ezt díjak, elismerések sora jelzi. A Tokyo Performing Arts Market fesztiválon bemutatott my name is I LOVE YOU, most Budapesten is látható előadásuk hozta meg számukra az első nemzetközi sikert: Budapest után a ljubljanai Mladi Levi Fesztiválra, ősszel pedig a berlini Theatre der Weltre hívták meg a produkciót.
 
"A my name is I LOVE YOU szerelmi történet kevés szóval, sok mozgással. Tetszik, nem tetszik, szükségünk van valakire, akihez erős érzelmi szálak kötnek. Ez a motívum mindvégig jelen van a történetben, igaz, egy kissé gyermeteg módon, de ha azt mondjuk, ostobán, pontosabban fogalmazunk. Számunkra az ostobaság egyáltalán nem negatív szó. Nélküle érzéketlenebbek és boldogtalanabbak lennénk" - mondja Chiharu Shinoda, a darab rendezője.
 
A FAI FAI japán mozgásszínház rendezője/művészeti vezetője, Chiharu Shinoda és a színésznő/koreográfus Kinuyo Nogami vezetésével tíz napos workshopot rendeznek augusztus 1-10. között. Kinuyo az első három napban mozgás órákat tart, melyeknek középpontjában a test különböző részeinek tudatos használata áll. Chiharu a workshop elején a mozgás kulturális beágyazottságával foglalkozik. Az első napok anyagára építve a workshop második felében a tanárokkal együtt egy rövid darab készül a társulat munkamódszerével (ebben a munkában a közben csatlakozó társulati tagok is részt vesznek), ami, a workshop záró aktusaként, augusztus 11-én kerül bemutatásra a Szkéné Színházban.
 
A workshop időpontja: augusztus 1-10-ig minden nap du. 17-20h-ig.
Részvételi díj 10 napra: 10.000 Ft.
 
A Társulat 15-20 fő között maximálta a résztvevők számát, ezért ajánlott az előjelentkezés!
 
Jelentkezni lehet e-mailen vagy telefonon:
Tel.:+3620/531-9103