Játszótéren a Visegrádi négyek színészhallgatói

Színpad

  A fiatal művészek számára különösen fontos, hogy időről-időre meg tudják mutatni magukat, hogy lemérjék szakmai előrehaladásukat. Erre egy nemzetközi fesztivál kitűnő lehetőség ? mondja Dér András, a fesztivál szervezője. A programsorozat Esztergomban indul, majd két nap után Egerben folytatódik. Látható a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ?lympos High School - odüsszeia vizsgaelőadása, valamint a brnoi Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémia Erben & Větrovec Kytice, illetve a pozsonyi VSMU Jozef Gregor Tajovsky Anya című produkciója.

 
A helyi színházakban a hallgatók vizsgafilmjeit vetítik, augusztus 28-án 21 órától pedig az előadásokról szakmai beszélgetést tartanak az egri színház stúdiószínpadán.