Jelképes árú színházi bérletek Székesfehérváron a rászorulóknak

Színpad

(MTI) - Mint azt Vasvári Csaba igazgató elmondta, a bérleteket jelképes áron - bérletenként 10 forintért - bocsátják a rászorulókat gondozó civil szervezetek, egyházak rendelkezésére.
 

cseresznyeskert_vorosmartyszh-szekesfehervar_promo.jpg
Cseresznyéskert a Vörösmarty Színházban
  
 A 450 bérlet az évad valamennyi nagyszínházi előadására érvényes, azaz a Cseresznyéskertet, a Kabarét, a Játék a kastélyban, a Vízkereszt, vagy bánom is én, valamint a Kommunizmus története elmebetegeknek című darabot tekinthetik meg velük azok, akik saját anyagi erejükből nem tudnának eljutni a teátrumba.
   
A színháznál már hagyomány, hogy segíteni igyekeznek azoknak, akiknek nem, vagy csak ritkán adatik meg, hogy megtekintsenek egy-egy előadást. Tavaly Mikulás napján a Bogármese című darab egy előadására hívtak meg rászoruló gyerekeket, s jótékonysági musicalgálát rendeztek a Viktória Rehabilitációs Központ javára.
   
A teátrum művészei tavaly és idén is ingyen közreműködtek a székesfehérvári püspökséggel közösen kiadott cd-n. Az album értékesítéséből származó bevételből tavaly a Családok Átmeneti Otthonát támogatták, az idén a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztálya számára akarnak EKG-készüléket vásárolni.