Jelnyelven tolmácsolt Berzsián és Dideki a Nemzeti Színházban

Színpad

 
A korábban bejelentett együttműködés értelmében tovább folyik a munka a színház vezetősége és a projekt szervezői között.
 
A megállapodás eredményeképpen április 10-én Lázár Ervin Berzsián és Dideki című mesejátékát tekinthetik meg akadálymentesen a siket és nagyothalló gyerekek és szüleik.
 
A 90 decibel Project kiemelten fontosnak tartja, hogy a hallássérült gyerekek ? halló társaikhoz hasonlóan a lehető legfiatalabb korban megismerkedjenek a színház varázslatos világával, erősítvén ezzel azt a gondolatot, hogy nekik ugyanolyan lehetőségeik vannak a kultúrában való részvételhez, mint bárki másnak.
 
Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a 90 decibel Project keretén belül megvalósuló akadálymentesített előadások mindegyike az integráció jegyében jön létre, tehát halló és siket nézők együtt ülnek a nézőtéren.