Jirí Menzel érdeklődik a Sose halunk meg című musical iránt

Színpad


jirimenzel_by_epa_oszk_hu.jpg
Jirí Menzel

(MTI) - Jirí Menzel találkozik Koltai Róberttel, a musical rendezőjével, Dés László zeneszerzővel és a többi alkotóval, akivel egy jövőbeni csehországi bemutató lehetőségéről tárgyalnak.

   
A Sose halunk meg című zenés darabnak pénteken este lesz a premier előtti bemutatója a budapesti Körcsarnokban, másnap pedig a hivatalos premier ugyanott. (Az eredeti helyszín a Kincsem Parkban lett volna, de a kedvezőtlen időjárási körülményekre tekintettel a helyszínt megváltoztatták.)
   
A darab a jövő héttől egy 16 állomásos vidéki előadás-sorozatra indul: többek között a szegedi, a soproni, a győri, a kaposvári, a miskolci és a dabasi sportcsarnokban adják elő a Sose halunk meget, a turné október 9-én zárul.
   
Az 1993-ban bemutatott filmből Koltai Róbert és Nógrádi Gábor írt színházi változatot, a zeneszerző Dés László, a Nagy utazás című filmbetétdal szerzője (a szövegíró Bereményi Géza volt), az azóta írt dalszövegek pedig Nemes István, Dés régi alkotótársa nevéhez fűződnek. A zenés darabot 2007-ben Szabó Máté rendezésében a fővárosi József Attila Színházban, valamint Szolnokon és Debrecenben már bemutatták.
   
A régi filmverzió színészei közül Koltai mellett egyedül Lukáts Andor maradt, de ő is más szerepet kapott.