Jirí Menzel az Új Színházban próbál

Színpad

(MTI) - Jirí Menzel pénteken elmondta: Budapestre mindig "jó érzésekkel" jön, és elismerősen szólt az Új Színház művészeinek felkészültségéről is. A rendező a színészek közül kiemelte Takács Katit, akivel elmondása szerint "külön öröm együtt dolgozni", valamint megemlítette, hogy a most beálló színészek könnyen vették az akadályt. "Kalapot emelek Szikszai Rémusz előtt" - dicsérte Jirí Menzel a Roger Lillicapot, az egyik főszereplőt alakító színészt. A távirati iroda információi szerint Jirí Menzel novemberben újra az Új Színházban fog dolgozni, akkor egy mesterkurzust tart majd a teátrumban.
 
   
Mint ismeretes, távozott a társulattól Botos Éva és Györgyi Anna, az ő helyüket Pokorny Lia és Pálfi Kata vette át, Trill Zsolt helyett pedig Szikszai Rémusz lép a deszkákra.
 
 
Egy vidéki angol haknitársulat színfalak előtti és mögötti életét lefestő Még egyszer hátulról című bohózat az Új Színház egyik legrégebben műsoron tartott darabja, Michael Frayn színművét 2004 márciusában vitte színre a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője, Jirí Menzel.