 |
Vagy akárcsak a hangjukból, hiszen a hangosítás is ócska, így az egész olyan élményt nyújt, mint egy olvasópróba, csak még annál is rosszabb. Hogy az előadás ily fogyatékokkal élő lesz, azt előre látta az ötletekben kifogyhatatlan rendező, Mundruczó Kornél, és próbált gondoskodni némi ilyen-olyan ingerről, amelyek a hátsóbb sorokban is befogadhatók. Például videoinstallációt kreált, amit későn jövők is láthatnak, és néha felzengenek részletek a Wagner-operából, amely a versdrámához ihletőül szolgált.
Térey nem nyeretlen kétéves, ezért senki sem rosszalja, ha világirodalmi klasszikusokba akasztja a körmét. Ő láthatólag már nem hisz a magyar költői gyakorlatban, a napilapokban és folyóiratokban publikált alkalmi versikék időnkénti kötetbe gyűjtésében, hanem ijesztően monstre opuszokkal rukkol elő, és ha valami, ez mindenképpen tiszteletet kelt. Ezért az alig valamit látó néző elnéző, hogy ebből a műben viszonylag ritkásabb a Téreytől megszokott invenció és áradó őserő, és reméli, hogy mindez annak tudható be, hogy Mundruczó olyan jellegű csonkítást hajtott végre a megcélzott másfélórás hosszúság érdekében, mintha valaki feldarabolna egy embert, és a húskockákból egy cipősdobozban óhajtaná összerakosgatni kisebb méretben.
A színészek - Herczeg Adrienn, Hujber Ferenc, Kecskés Karina, Somody Kálmán, Takátsy Péter, Thuróczy Szabolcs, Tóth Orsolya, valamint a kortárs magyar bohémia Elvis Presley-je, Peer Krisztián - papírjaikba temetkezve próbálnak nagyot alakítani, de mivel ebből látni és hallani alig valamit lehet, a közönség a vetített képekkel igyekszik kárpótolni magát. Annyi levehető, hogy pénzről és szexről továbbá az ezekhez való hozzájutást elősegítő hatalomról van szó. A szexuális képsorok edzett gyomrot kívánnak, az emberbe bele is hasít, hogy van-e kiskorú a teremben. |
