Jól muzsikált a Kvartett

Színpad

 
Az idei zsűri tagjai ? Kötő József színháztörténész, Sebestyén Rita író és színháztörténész, Zsehránszky István színházkritikus, Radu Macrinici, a nagybányai színház és az Atelier fesztivál igazgatója, valamint Bicskei István, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál előadásválogatója, a JEL Színház művésze ? A legjobb női alakítás díjával jutalmazta Éder Enikőt Heiner Müller Kvartett című előadásában Merteuil szerepének megformálásáért, illetve különdíjjal jutalmazta Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület Kvartett című produkcióját annak látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért.
 
A tíznapos színházi fesztiválon 23 előadást várta az érdeklődőket. Románia valamennyi magyar színháza, a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház mellett független színházi társulatok (például a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a kolozsvári Váróterem Projekt), és az ország színitagozatos hallgatói (Temesvárról, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről) is megmérettették magukat. Magyarországi kisebbségi színházak ? a Szarvasi Szlovák Színház, illetve a budapesti Cinka Panna Cigány Színház ? mellett a magyarországi színházakat a MASZK Egyesület koprodukcióban készült előadása képviselte, sikerrel.
 
A zsűri által odaítélt díjak:
A legjobb előadás díja: Székely Csaba Bányavirág című művének színrevitele a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadásában
A legjobb rendezés díja: Victor Ioan Frunză Tasnádi István Finito című művének színreviteléért a Csíki Játékszínben
A legjobb női alakítás díja: Éder Enikő Heiner Müller Kvartett című előadásában Merteuil szerepének megformálásáért
A legjobb férfialakítás díja: Bányai Kelemen Barna Székely Csaba Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért
A zsűri különdíja: Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület Kvartett című produkciójának látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért
A zsűri különdíja: A sepsiszentgyörgyi M Studio A behajtó című előadásáért
A zsűri különdíja: A társulat eszköztárának megújításáért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadásában
A zsűri különdíja: László Csabának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tagjának Dorota Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című előadásában nyújtott alakításáért
A zsűri különdíja: Bianca Imelda Jeremiasnak Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című előadása díszleteinek és jelmezeinek terveiért
A legjobb fiatal színész alakításdíja: Alexandra Fasolă-nak, a Bukaresti Állami Zsidó Színház tagjának Teibele megformálásáért Isaac Bashevis Singer, Eve Friedman Teibele démona című előadásában.
 
 
Korábban: