Jótékonysági gála Salgótarján színházáért

Színpad


salgotarjani_jozsefattilamuvelodesikozpont_bystjazzhu.jpg
A József Attila Művelődési központ

(MTI) - Nagyné Hajdú Györgyi, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ igazgatója hétfőn elmondta: Salgótarjánnak nincs önálló színháza, de válogatott társulatokat, előadásokat ismerhetnek meg a nézők, a bérletes előadások is telt ház mellett zajlanak. A szervezésnél azonban figyelembe kell venni, hogy bizonyos előadások nem játszhatók Salgótarjánban, mert a művelődési központban nincs forgószínpad, süllyesztő és zsinórpadlás - tette hozzá.

 
A megcélzott forgószínpad 14 millió forintos beruházás lenne. A helyi vállalkozók az ügy mellé álltak, a kivitelezők közel 4 millió forintos segítséget vállaltak munkadíjban, a tervek is jutányosan készülnek, és egymillió forintot ad a város önkormányzata. Az igazgató elmondta: a jótékonysági esttől egy-másfélmillió forintos bevételt remélnek, a gálaműsort 4 ezer forintos jegyáron kínálják.
 
A vágyott cél az, hogy szeptemberre, a színházi évad kezdetére elkészüljön a forgószínpad, de reálisabb azt mondani, hogy jövő szeptemberre valósul meg a beruházás, amelyhez pályázati pénzzel kell kiegészíteni a meglevő forrásokat - mondta Nagyné Hajdú Györgyi.
 
A jótékonysági gálán fellép mások mellet Pindroch Csaba, Pokorny Lia, Fogarasi Péter, Hollai Kálmán, Kukely Júlia, Pataki Katalin, Pándy Piroska, valamint az Attraction Látványszínház, a KiViSzi Színházi Műhely, az Impro Színpad, a Komádiák Színpad és a Vertich Színpadstúdió.