Jótékonysági licit a Rómeó és Júlia jegyeire

Színpad

(MTI) - A sikerprodukció belépői már a fesztivál kezdetére elkeltek, a játékok igazgatósága ezért jótékonysági aukcióra bocsátotta a produkció augusztus 18., 19. és 20-iki főpáholyának helyeit.

A jótékonysági licitálásból befolyó összeget a szabadtéri játékok igazgatósága a szegedi gyermekklinikát támogató "Szegedi gyermekszívek gyógyulásáért" Alapítvány javára ajánlotta fel. Az aukció augusztus 16-áig tart, s ezalatt a három előadásnap páholyának 6-6 jegyét párosával licitáltatják a www.aukcio.delmagyar.hu internetes oldalon. Egy pár jegy kikiáltási ára 30 ezer forint, az aukció során erre legalább 10 ezer forintos licitlépcsővel lehet ráígérni.

A Dóm téri színpadon Szinetár Dóra és Dolhai Attila főszereplésével, Kerényi Miklós Gábor rendezésében augusztus 12. és 21. között hétszer mutatják a fővárosban száz előadást megért darabot.

Az óriási érdeklődésre tekintettel a szervezők sétálójegyeket is értékesítenek, így augusztus 19-én és 20-án nyolcszáz látogató a nézőtéren kívül elhelyezett kivetítő segítségével nézheti a népszerű musicalt.