József mostantól cd-n is hódít

Színpad

Andrew LLoyd Webber

Bár a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical kettes és hármas szereposztásban látható a Madách Színház színpadán, rögzített formában - ahogy Szirtes Tamás rendező a cd bemutatóján fogalmazott - "a cd brutalitása csak egy szereposztást enged meg". A hanganyagon hallható, első szereposztást olyan nevek erősítik, mint a József szerepében lubickoló Serbán Attila, a narrátort alakító Gallusz Nikolett, illetve Gesztesi Károly, akihez a fáraószerepben két dal erejéig Posta Victor és Gáspár László társul. Az először 1967-ben bemutatott mű nem véletlenül örvend azóta is ilyen töretlen sikernek világszerte: a szegény fiú kitaszítottságtól a legmagasabb ranggal járó felemelkedésig ívelő, kalandos sorsa minden nemzet szívét megdobogtatta. A bibliai történetnek a musical populáris műfajába öltöztetett verziója - amelyet a bemutató óta teltházzal játszik a Madách - valószínűleg cd-formátumban is közkedvelt ajándék lesz így az ünnepek környékén.

 
Szirtes Tamás elmondta: a József-cd az első olyan hanganyag, amely az eddigi saját kiadások után egy kiadóval való szoros együttműködés eredménye. "Nem gazdasági, hanem elsősorban művészi és érzelmi vállalkozás" - mondta. Hozzátette: fontos számukra, hogy nyomot hagyjanak, hiszen a cd annak az értékmérője is, hogy hol tart egy színház. "Ez egy szerelemgyerek, azért született, mert büszkék vagyunk rá". Ennek Gallusz Nikolett, Serbán Attila és Posta Victor egy-egy musicalrészlettel adott hangot a Madách Tolnay-szalonjában megrendezett bemutatón. Kocsák Tibor zenei vezető rávilágított: a lemezen hallható minőség tökéletesen megegyezik a színpadon hallottakkal.