Jubilál az Ivanov és a Koccanás

Színpad

 Ivanov

Ebből az alkalomból kivételes akcióval kedveskedik a színház azoknak, akik mindkét jubileumi előadásra jegyet váltanak. Minden vásárló, aki február 21. után vált jegyet az előadásokra, a Csendet akarok március 26-i, illetve a Mennyekbe Vágtató Prolibusz március 27-i előadásaira ajándék jegyet kap. A Zsámbéki Gábor rendezésében még 2004 januárjában bemutatott Spiró dráma főszerepeiben Ónodi Eszter, Gáspár Sándor m.v., Bezerédi Zoltán és Mészáros Béla láthatók, míg az Ascher Tamás rendezte, rendkívüli nemzetközi sikernek és elismerésnek örvendő Ivanov című előadás főbb szerepeit Fekete Ernő, Máté Gábor, Tóth Ildikó és Szandtner Anna alakítják.

 

koccanas_katonajozsefszinhaz_feketeerno.jpg
Koccanás
 
A hétvégén ezen kívül a Nordost című készülő produkció nyílt próbáját tekinthetik meg az érdeklődők 26-án, szombat délelőtt 11 órától a Kamrában, illetve mindkét nap dél és este 10 óra között kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az áprilisi előadásokra a színház jegypénztárában, ahol Katonás művészek várják a betérő vendégeket.