Jubileumok jegyében a Szegedi Nemzetközi Színházi Fesztivál

Színpad

(MTI) - A fesztiválon a Tolnai Ottó munkássága által inspirált előadásokat is láthat a közönség Tolnai Világlexikona címmel, de lesz rapszínház, képzőművészetekkel játszó darab és mosógépeken előadott koncert is - sorolta Balog József, a fesztivál művészeti vezetője.
   
A fesztiválra érkeznek Romániából, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból Szerbiából, Szlovéniából és Spanyolországból is művészek.
   
Tolnai Ottó (az MTI felvétele)

A szervező MASZK Egyesület vezetője a programokról elmondta: pénteken kora este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata előadását láthatják a Régi zsinagógában, Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa - avagy Manhattan című művének feldolgozásával. Szombaton a Kisszínházban és a zsinagógában több előadás is lesz; elsőként a pécsi Janus Egyetemi Színház és a Szegedi Egyetemi Színház koprodukcióját, az Orfeuszt láthatja a közönség, majd Pintér Béla és Társulata bemutatja Szutyok című darabját, éjféltől pedig a budapesti Élőkép Társulat (F)eltűnések című munkáját láthatják, Életképek Tolnaiból alcímmel.

   
Vasárnap a budapesti GoBe Társulat Tolnai Tánclexikonából Az eszéki zsiráf jelenik meg a Régi Zsinagóga színpadán, majd a Kisszínházban a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulói bemutatják a Didergő című produkciót.
   
A hétfői programban szerepel a Szegedi Focus Műhely Happy Hour című előadása, melyet két alkalommal is láthatnak az érdeklődők a Pinceszínházban. A keddi előadások között a Harlekin című színpadi művet orosz-német koprodukcióban mutatják be. Szerdán az Aradi Kamaraszínház mutatja be Raymond Cousse Gyerekességek című darabját egy különleges helyszínen, a Csillag Börtönben kora délután. A társulat este a Régi Zsinagógában is fellép, akkor már a Pécsi Harmadik Színházzal közösen Matei Visniec Lovak az ablakban című alkotásával.
   

bozsikyvettetarsulat_ujravagva_01_by_horvathjudit.jpg
Újravágva (Horváth judit felvétele)

Július 22-én csütörtökön a szegedi Metanoia Artopédia csoport bemutatja a Tizenhárom hónap (házi őrizetben) című színpadi alkotását, az Andaxínház pedig arra buzdít majd, hogy Nincs mitől félni. Másnap színpadra áll a Romániából érkezett Bicskei Zsuzsanna Abzu ? Mélység s aki ott csak hal című előadásával. Július 24-én szombaton este Bozsik Yvette Társulatának Újravágva című előadásával kezdődik, majd ismét láthatja a közönség a szegedi Metanoia Artopédia formációt, új előadásuk címe Kispendrájv avagy a szegedi panyiga.

   
A fesztivál egy különleges produkcióval zárul. Július 25-én Franciaországból Döbrei Dénes és Szerbiából Lajkó Félix Bőrkert (Jardin du peau) - Tolnai lexikon D-től L-ig zenére és táncra című produkciójával áll színpadra.
   
A koncertek, tárlatok mellett, a fesztivál ideje alatt a szegediek idén is naponta láthatnak utcaszínházi előadást, amelyet a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának végzősei adnak elő.