Kárpátalján tartják a Rákóczi-ballada ősbemutatóját

Színpad

 
 
(MTI) - A Gubcsi Lajos és Benkő László szerzőpáros által jegyzett rockballadát 2011. június 23-án a munkácsi várban, 24-én a beregszászi református templomban, 25-én az ungvári várban, majd 26-án Magyarországon, a sárospataki várban mutatják be, mindegyik helyszínen - közép-európai idő szerint - 19 órai kezdettel. 
    
A történelmi zenés darab megírásának hátteréről és kárpátaljai ősbemutatójának előkészületeiről Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kft. vezetője, a mű szövegének és forgatókönyvének írója szombaton Ungváron, a magyar főkonzulátuson tájékoztatta a médiát. Mint hangsúlyozta, a rockballadával II. Rákóczi Ferencnek szeretnének emléket állítani a fejedelem által vezetett szabadságharc 300. évfordulója alkalmából. A darab címe, az Ismét Vereckénél jelképes, arra utal, hogy Rákóczi - Árpád vezérhez hasonlóan - 1703 júniusában szintén Vereckénél lépett be Magyarországra. A mű ezt a pillanatot ragadja meg és dolgozza fel, bemutatva, hogy miként lehet reménytelennek tűnő helyzetben, a népet szolgálva küzdeni a szabadságért - mondta, kiemelve, hogy a Rákóczi-balladát a három ősbemutató helyszíne - a Rákóczi-szabadságharc kibontakozásának egykori színtere - teszi hitelessé. Erősíti a mű hatását, hogy Kárpátalján élnek a ruszinok, akiket a fejedelem többször is a leghűségesebb népének nevezett - jegyezte meg, emlékeztetve, hogy ennek a darabban az ungvári Credo együttes által ruszinul előadott részlettel állítanak emléket.
    
A szereposztásról Gubcsi elmondta, hogy a rockballadában II. Rákóczi Ferencet Varga Miklós, a fejedelem anyját, Zrínyi Ilonát Gubás Gabi alakítja, s a darabot végigkíséri Kobzos Kiss Tamás éneke, valamint Nagy Csaba tárogatóművész játéka. Kiemelte, hogy az egymást váltó sodró erejű és lírai lágyságú részekből álló mű zenei minőségéért Benkő László szavatol, aki társaival együtt egy éve dolgozik a darab zenéjén.
    
A Rákóczi-ballada kárpátaljai premierjének fővédnöke Olekszandr Ledida, az ukrajnai megye kormányzója, és a munkácsi várban tartott első bemutatót a tervek szerint megtekinti Hende Csaba honvédelmi miniszter.