Kasimir és Karoline Debrecenbe megy

Színpad

A müncheni Oktoberfest forgatagában jobb sorsra érdemes emberek sodródnak álmaik, illúzióik nyomában: szeretnének kiszabadulni a mindennapok szorító gondjaiból, elmenekülni  életük nyomasztó, kisszerű valósága elől. A különös, groteszk és kacagtató haláltánc figurái súrolják egymást, összetalálkoznak, majd elválnak, és az élet, a vásár, az ünnep és a sör folyik tovább. Szerelmespárok bomlanak fel és rendeződnek át a kintorna keserédes dallamára, míg az állandó felejtés-mámorban a körülmények és az önmaguk elől futó emberek szép lassan cselekvés- és gondolkodásképtelen marionettbábukká válnak - Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című drámájából Forgács Péter rendezett előadást, amit szeptember 12-én, délután fél 5 órától tekinthet meg a debreceni XV. Alternatív Színházi Szemle közönsége.
 
 
Ahogy arról írtunk, az idei versenyprogramban szereplő alkotásokat 149 közül Karsai György, esztéta, kritikus, színháztörténész válogatta.
 
A részletes program itt tekinthető meg.