| Az estet hegedűszó nyitja. Bogádi Alíz virtuóz futamai. A hegedű formája és egy hetedik hónapban lévő fiatal női test érett dús körtét idéző látványa csodákra képes együtt. Lassan belép Harsányi Attila. Hosszú kabátban, bakancsban. Egy kis hokedlire guggol, összekuporodik. Vékony test, izzó tekintet, szinte transzban kezdi el mondani a szöveget. Egy tudatállapotról tudósít. Kassákról. Erőről. Világlátásról. A faszobrász vörös szakálláról, a lángoló lelkű forradalmárról, de nem sorolom, mindenkinek ismernie kell ezt a verset. Az elementáris erő és koncentráltság furcsa ma színpadon. |
 |
| Ma nem a szöveg-centrikus színjátszás a divatos. Pedig Harsányi nem áll fejre, nem zsonglőrködik, hanem érvényesen megnyilvánul. Nem mondhatom, hogy megáll köröttünk az idő. Nem, a közönség legyezgeti magát, az operatőr operál, a reszelős torkú krákog, s mindannyian izzadunk. Mégis köztünk jár Kassák Lajos. Elcsodálkozik, mennyire megváltozott a világ. Vajon örül, hogy csak szövegként lehet hallgatni egyik legjobb versét. Mert ez ma már csak szöveg. Furcsa, idegen és erős szöveg, megmutat egy állapotot, érzést, amelyen minden művésznek keresztül kell mennie. Vagy ez csak lehetőség?
Harsányi Attila felmutatja a keresni merészelő, kérdezni bátorkodó és cselekedni sem átalló művészt. Mennyire idegen ez a mai közegben. Ahogyan Harsányi Attilát is kicsit ilyennek látom. Mindig kitűnik a színpadon. Túl jó. Alázatosan fordul a szerepéhez, megdolgozik érte, magát gyötri, amíg nem lesz technikailag tökéletesen kivitelezett a figura. Ezért mernek rábízni egzaltált művészeket, félszerzeteket, őrülteket és szent, tiszta szerepeket. Nem egy átlagos alak ez a pasi. |
