Katona József Színház: hat premier az új évadban

Színpad

A Katona József Színház augusztus 24-én megtartotta évadnyitó társulati ülését. Az évadnyitón Zsámbéki Gábor ismertette a színház most ősszel induló évadának programját. A nagyszínházban Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, Weöres Sándor: A kétfejű fenevad és Marivaux: A szerelem diadala című műveit mutatják be, a Kamrában Andrejev Kutyakeringője és Calderón Az élet álom című műve kerül műsorra, a Szabó Réka által rendezett Gyász című produkcióval együtt.
 
 Nagy Ervin és Kocsis Gergely a Barbárokban
 
A társulati ülésen átadták a Vastaps Alapítvány díjait is. A legjobb rendezésért Ascher Tamást díjazta az alapítvány kuratóriuma a Barbárok című produkcióért. A legjobb férfi főszereplő díját Hajduk Károly az Éhségben, a legjobb női főszereplőét pedig Jordán Adél A hős és a csokoládékatonában és a Barbárokban nyújtott alakításáért vehette át. A legjobb női mellékszereplő Bodnár Erika (Kétezerhetvenhét), a legjobb férfi mellékszereplő Kocsis Gergely (Barbárok, A hős és a csokoládékatona) lett. A Vastaps Alapítvány különdíját az elmúlt év őszén elhunyt kiváló dramaturg, a Katona társulatának egyik alapító tagja, Fodor Géza kapta posztumusz.