A Keletibe ért a Holland Cunami

Színpad

(MTI) - Hollandiát rövidesen elönti a tenger. "Egy hónap alatt 16 millió ember evakuálását kell elvégeznünk. Ez naponta több mint 170 ezer embert jelent. Egyetlen ország, a Magyar Köztársaság jelezte hajlandóságát a holland menekültek befogadására" - foglalja össze az alaphelyzetet a SPACE Színház.

 
Mint Ardai Petra a sajtóbemutató után a helyszínen elmondta, a Holland Cunami előzménye egy Amszterdamban bemutatott kísérleti darab: ott egy nagy ablaküveg mögül kukucskáltak a nézők egy kivetítőre, míg ő az utcán szólított meg hollandokat, és kérdezgette őket a bevándorlókról - kelet-európaiakról, marokkóiakról, ázsiaiakról. A közönség leskelődve tapasztalhatta meg, hogy nem is olyan toleráns a holland "utca embere". 
 
Az előadók szerint Budapesten nem működött volna jól ugyanez az ötlet, ezért találták ki a fikciós keretet. Az alkotók tudják, a Németalföldön nincs semmiféle reális esélye egy cunaminak. A szituáció fiktív, de akadnak rá példák a hollandok múltjából, hogyan viselkedtek gyarmatosítóként. A darab eljátszik azzal a gondolattal, hogy egy hasonló helyzetben nem durván, nem agresszíven, de szép lassan átvennék az irányítást a Kárpát-medencében is.
 
Az előadás a budapesti premiert követően a pécsi tv-toronyban, a LABOR Kísérleti Kultúrtérben, majd egy tíz várost érintő hollandiai turnén szerepel. Tervei szerint a SPACE a budapesti közönséggel készített filmfelvételeket felhasználja majd a hollandiai előadásokhoz.