Kemény Henrik búcsúztatását január 16-án tartják Debrecenben

Színpad

 

(MTI) - Kemény Henriket, Vitéz László életre keltőjét életének 87. évében, november 30-án Debrecenben érte a halál. Az, hogy hol lesz a vásári bábjátékos hagyomány utolsó nagy képviselőjének végső nyughelye, még nem dőlt el. Kemény Henrik kívánsága szerint hamvait népligeti bábszínházánál, a Bódénál, illetve miután az ősszel leégett, annak helyén szeretnék szétszórni születésnapján, január 29-én - mondta Láposi Terka, a Vojtina munkatársa, Kemény Henrik bábos hagyatékának gondozója.

 
Mint hozzátette, legkésőbb január 29-re szeretnék megjelentetni a Kemény Henrikről szóló, Életem a bábjáték, bölcsőtől a sírig című könyvet is, amelynek anyagát a művésszel folytatott beszélgetések alapján jegyezte le.
 
Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett, több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat.
 
Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.
 
2002-ben Kiváló Művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.