A nézők Az öldöklés istene című darab február 23-i előadásán találkozhatnak Kern Andrással először a betegsége után ? közölte a Vígszínház. Közleményükben azt írják: remélik, hogy az időközben operáción átesett Gyuriska János is gyorsan meggyógyul, és a beugrásokkal nehezített időszak után minden visszatérhet a rendes kerékvágásba.
Február 29-én, A pestis előadása után, a Házi Színpadon tartják a Vígegyetem következő szemináriumát. A beszélgetésen részt vesz Hegedűs D. Géza, a monodráma szereplője, Márkos Albert zeneszerző, Dömötör András, az előadás rendezője, és Márton László műfordító. A program az előadás közönsége számára ingyenes, az érdeklődők 100 forintért válthatnak jegyet a Vígszínház pénztárában.
A Vígszínház nagyszínpadán A lovakat lelövik, ugye? című darabot próbálja a társulat Eszenyi Enikő vezetésével. A színészek és a műszaki kollégák vállalták, hogy részt vesznek egy este 7-től hajnali 3-ig tartó nyilvános táncpróbán, azért, hogy megtapasztalják a fizikai fáradtság különböző szintjeit, s hogy átéljék, milyen érzés rövid szünetekkel, több órán át megállás nélkül táncolni.