Később dőlhet el, ki vezeti a fehérvári színházat

Színpad

(MTI)  Az önkormányzat kommunikációs központjának közleménye szerint a humán szakbizottság meghallgatta a teátrum igazgatói tisztségére pályázókat, és úgy döntött, hogy az öt induló közül a színházat jelenleg igazgatóhelyettesként vezető Quintus Konrád pályázatát támogatja.

 
A bizottság ugyanakkor módosító indítványt terjeszt a szerdai közgyűlés elé, s javasolja, hogy a képviselőtestület "fontolja meg, vajon célszerű-e az önkormányzati törvény változása előtt öt évre szóló, alapvető döntést hozni." "Az új, várhatóan jelentős változásokat hozó szabályozásról jelenleg semmit nem tudunk" ? fogalmazott a közlemény szerint indoklásában Földi Zoltán (Fidesz) a bizottság elnöke. Cser-Palkovics András, a város polgármestere, valamint Brájer Éva, a humán területekért felelős alpolgármester osztja a bizottság véleményét.
 
A polgármester a leírtak szerint úgy fogalmazott, "az igazgatói kinevezés öt évre szóló, felelősségteljes döntés. (...) Nem lenne méltányos az esetleges új fenntartóval szemben, ha egy jelenleg közel egymilliárd forintos költségvetéssel működő intézmény legfontosabb személyi kérdésében öt évre megkötnénk a kezét."  Cser-Palkovics András egyetértett a humán szakbizottsággal abban, hogy Quintus Konrád pályázata a legmegalapozottabb szakmailag, de úgy vélte, "a jelenlegi bizonytalan helyzetben" célszerűbb, ha az önkormányzat elhalasztja az igazgatói kinevezést.
 
Miután a teátrumot jelenleg vezető Quintus Konrád szakmai elképzeléseit támogatja a város vezetése, és a személye iránti bizalom változatlan, a végleges döntésig "a színház jó kezekben lesz" ? olvasható a közleményben.
 
Brájer Éva alpolgármester úgy vélte, hogy a kinevezendő jelölttel szemben is méltánytalan lenne, ha az önkormányzat olyan helyzetbe hozná, hogy nem tudhatja, ki lesz az intézmény fenntartója, és a maihoz képest milyen feltételek között, milyen költségvetésből gazdálkodhat. A végső szót az ügyben a képviselőtestület mondja ki.
 
A Vörösmarty Színház korábbi vezetője, Vasvári Csaba igazgatói megbízását április 27-i hatállyal szüntette meg a város közgyűlése. A poszt betöltésére pályázatot írtak ki, amelyre öten jelentkeztek. Pályázott az igazgatói tisztségre Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Quintus Konrád színész, Surányi András író, rendező és Szűcs Gábor színművész, a színház korábbi művészeti igazgatója.
 
A jelölteket meghallgató grémiumok Quintus Konrád pályázatát tartották a legmegalapozottabbnak, s az ő elképzeléseit tartották a legjobbnak a teátrum társulatának tagjai is.