Két előadással is POSZTon az egri társulat

Színpad


csorgessmeg_gardonygezaszh_GorogLaszlo_otvosAndras_promo.jpg
Csörgess meg!

A mobilrevü rendezője, Máté Gábor azt mondja: örül, hogy a válogató észrevette, hogy a Csörgess meg! különlegesség. Kíváncsi rá, az előadás hogyan érvényesül majd egy másik városban, másik közönség előtt. Úgy érzi, mindaz a munka, amit belefektettek, eredményes volt, az egri nézőtér mindig megtelik. Így most a színházi szakma is megismeri, milyen kreatívak az egri színészek.

 
Az egri társulat évek óta a legjobbak között van. Tavaly a Zsótér Sándor rendezte Shakespeare: A velencei kalmár című előadással, előtte Márton László: A nagyratörő című történelmi játékával, azelőtt pedig két produkcióval: Mrožek: Tangó, valamint Martin McDonagh: A párnaember című előadásával, 2003-ban a Valahol Európában című musicallel vett részt a versenyen.