KÉT HÉTEN ÁT VIDÉKI SZÍNHÁZAK A FŐVÁROSBAN

Színpad

VIDÉKI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA

2005. április 11-24.

A Tavaszi Fesztivál zárása után egy héttel; április 11-én kezdődik a Vidéki Színházak Találkozója. Az első Találkozó óta (1999) hagyomány volt, hogy késő ősszel tartották a programsorozatot. Tavaly májusban a vidéki színházak igazgatóinak kérésére a szervezők úgy döntöttek, lehetőséget biztosítanak a vidéki színházaknak arra, hogy minél több, az évadban már bemutatott darab közül nominálhassanak a Találkozóra. A 2004/2005-ös színházi szezon Találkozójára ezért 2005. áprilisában kerül sor.

A Találkozó idén immár hatodik alkalommal, és 7 helyszínen zajlik; a Thália Színház nagyszínpadán, Új Stúdiójában, Régi Stúdiójában, a Merlin Színházban, a Nemzeti Színház nagyszínpadán és Stúdiójában valamint új belépőként a Petőfi Csarnokban.

Az elmúlt évek alatt számon tartott fesztivállá nőtte ki magát a Vidéki Színházak Találkozója. A POSZT és a Kisvárdai Fesztivál mellett rangos eseménnyé vált, amit nem csak a szakma, de a budapesti publikum is kitüntet figyelmével. Idén 14 nap alatt, 18 vidéki színház, 29 előadása látható a 7 helyszínen.

A Találkozón nincs előválogató, nincs zsűrizés, valamennyi vidéki színház meghívást kapott, és ki-ki ? anyagi és egyéb ? lehetőségei szerint élt az alkalommal. Műfaji megkötéssel most sem éltek a felkéréskor a szervezők, akik szerint ez alkalommal is a sokszínűség jellemzi a programot, hiszen dráma, vígjáték, gyerekdarab és opera is található a választékban.

A fesztivál elsődleges célja változatlanul az, hogy Budapest színházszerető közönsége láthasson olyan produkciókat, művészeket és előadásokat, melyre nem, vagy csak komoly anyagi áldozatok árán lenne módja.

Jegyek válthatók az előadások helyszínein:

- a Thália Színház szervezésén és jegypénztárában

- a Nemzeti Színház pénztárában

- a Nemzeti Színház Jegyirodájában

- a Merlin Színházban

- a Petőfi Csarnokban

A fesztivál programja - letölthető (xls)