Két tagozatú ősztől a Budapesti Operettszínház

Színpad


operettszinhaz_evadnyito_kerenyimiklosgabor_szakcsilakatosbela_dkoko20080916012_crop.jpg
Szakcsi Lakatos Béla és Kerényi Miklós Gábor

(MTI) - Az igazgató hangsúlyozta, hogy a két tagozat hivatalossá tétele lehetővé teszi, hogy a magyar operettet mint hungarikumot kezelhessék, a musical-előadásokban pedig tovább építsék a műfajt itthon megalapozó Petőfi és Rock Színház hagyományát.

 
Kerényi Miklós Gábor a bemutatókról elmondta, hogy a világkörüli útjáról hazatért Csárdáskirálynőt szeptember 19-én újítják föl Kalocsai Zsuzsával, Lukács Anitával és Fischl Mónikával a címszerepben. A következő premier Szakcsi Lakatos Béla worldmusicalje, a Szentivánji álom, amelyet 2008 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon hallhatott először a közönség. A kőszínházi bemutatót október 16-án tartják. 2009 januárjában mutatják be Parti Nagy Lajos Ibusárjának "zenés huszerettjét", a muzsika Darvas Ferenc munkája.
 

Operettszinhaz_evadnyito_KallaiBori_Csardaskiralyno_DKOKO20080916013.jpg
Csárdáskirálynő
Szentivánéji álom

Az operett számára új játszóhely a Nyugati Teátrum (az egykori Szikra mozi helyén), itt kerül színre egy Broadway-siker, mégpedig a londoni West End-premierrel egy időben, február 7-én: Steven Sater és Duncan Sheik írt drámai zenés játékot Frank Wedekind A tavasz ébredése című színművéből. Tavaszébredésként fut majd a musicalverzió, amelyre meghallgatást hirdettek. Az első fordulók után negyvenen maradtak, őket a hétvégi, szeptember 19-20-i Broadway fesztiválon ismerheti meg a közönség. A fesztiválon egyébként a színház valamennyi vezető művésze pódiumra lép a Nagymező utcában.

 
A szezon utolsó premierje Kálmán Imre műve, A bajadér lesz 2009. március 20-án, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Kerényi Miklós Gábor szentpétervári rendezése látható Budapesten, a hazai bemutató érdekessége, hogy a primadonna-hősszerelmes párost az eddig főként musical színészként ismert Dolhai Attila és a világjáró szoprán, Miklósa Erika alakítja.
 
A tavalyi sikerdarab, az Abigél idén két pódiumon marad műsoron, a Thália Színházban és a Budapesti Operettszínházban is játsszák.