Kétezer baranyai gyerek vehet részt színjátszó foglalkozásokon

Színpad


tothzoltan_bagossylaszlo_dpecs20110609003.jpg
Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke és Bagossy László rendező a pécsi Bóbita Bábszínházban
 
(MTI) - Tóth Zoltán, a színjátszás, a színházi nevelés felkarolására tíz évvel ezelőtt alakult szervezet elnöke a projekt csütörtöki megnyitóján elmondta: az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert 42 millió forintnak köszönhetően a térségben ekkora forrás ennyi idő alatt ilyen célra még nem állt rendelkezésre.
    
Beszámolt arról, hogy a hazai és európai uniós támogatásból a Dráma és színház játékon innen és túl elnevezésű projekt keretében négy pécsi, két kozármislenyi és egy alsószentmártoni intézménybe járó gyerekeknek szerveznek színjátszó köri, színházi nevelési, beavató színházi, óvodapedagógiai, valamint képességfejlesztő drámafoglalkozásokat, s külön gondoskodnak negyvennégy fiatal tehetséggondozásáról is.
 
A drámapedagógiai szakemberek összesen több mint hatszáz foglalkozást vezetnek majd, amelyeken az óvodások, általános és középiskolások játékos formában, de mégis tudatosan tanulhatnak.
    
Tóth Zoltán azt mondta, a rendezvények bizonyos szempontból az életre nevelik őket, hiszen az ott gyakorolt szituációkkal életük későbbi szakaszaiban is találkozhatnak. Emellett igyekeznek felkelteni érdeklődésüket a kultúra, a művészetek, az irodalom és egy úgynevezett drámatek foglalkozáson a matematika iránt is.
    
A projekt megnyitóján részt vett Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is, aki beszédében a színjátszás fontosságát hangsúlyozva rámutatott: e foglalkozások rendszeres résztvevői amellett, hogy közelebb kerülnek a kultúrához, megtanulnak szépen beszélni, megjelenni. Megtanulják értékelni azt a közösséget, amellyel együtt szerepelnek, s mindezt játszva, boldogan tehetik.