Kézdivásárhelyen második évadját kezdi a Városi Színház

Színpad

 

(MTI) - Fábián Ágnes, a második évadját kezdő kézdivásárhelyi Városi Színház közönségkapcsolatokkal foglalkozó munkatársa elmondta, hogy összesen 38 előadást játszottak, a nézők száma pedig elérte a 12 ezret.

   
"Második idényünk első bemutatóját októberben tartjuk, Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színművét Török Viola rendezi" - közölte Fábián Ágnes. Megjegyezte, hogy az előadásban négy marosvásárhelyi, valamint négy sepsiszentgyörgyi vendégszínész is színpadra lép.
   
Évadtervükben szerepel Sütő András Advent a Hargitán című színműve, valamint Nagy Ignác-Parti Nagy Lajos Tisztújítás című darabja Kincses Elemér rendezésében. Színpadra állítják az Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című darabja alapján készült A meccs című produkciót Csáki Csilla rendezésében.
   
"Bérleten kívül kínáljuk az év utolsó napján a szilveszteri kabarét, valamint jövő tavasszal Horváth Péter Csaó bambinó című musicaljét" - mondta Fábián Ágnes.