Kezdődik a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja

Színpad

 Nyitás Bogányi Gergely koncertjével

Az októberi programok különlegesek lesznek, ugyanis két ünnepi eseményre kerül sor. Megújult a színházterem, amellyel befejeződött a Várszínház önerőből megvalósított, többéves felújítása. Új köntöst kapott az előtér, a színpad, az irodák és most a nagyterem is.

 
A nagyterem avatására október 20-án kerül sor. Este fél hétkor egy kiállítás nyílik a Kamaragalériában. Regős István Szentendrén élő Munkácsy-díjas festőművész képeit tekinthetik meg a tárlaton. A festőművész nemcsak az egyik legeredetibb kortárs képalkotó, de műveiben mindig jelen van a humor is, ami igazán egyedivé teszi művészetét. A groteszk szemléletével, a kicsit naiv látásmódjával egy nagyon karakteres stílust alakított ki, amely csak rá jellemző, és ezért különleges.
 
Ezt követően a Színes orchideák látható. Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand a Madách Színház két tagjának előadásában a nézők többek mellett hallhatnak dalokat a Charlie nénje-előadásból és a Macskák című musicalből. Verseket is szavalnak, Ady Endrétől, Remenyik  Zsigmondtól, Wass Albertől, Weöres Sándortól, és a műsorban sok dal között felcsendül a közkedvelt Orchideák című melódia is.
 
Október 28-án szintén egy ünnepségre kerül sor. Ekkor avatják fel az Erkel-emlékházból való, teljesen felújított Steinway-zongorát két neves művész koncertjével. A százéves hangszer felújítását a Várszínház kezdeményezte évekkel ezelőtt. Négy éve Ránki Dezső és Klukon Edit adott egy hangversenyt a zongora felújításának javára. Azóta csak kevés pénz gyűlt össze, de tavaly felgyorsultak az események. A nagy munkára Gyula Város önkormányzata és a Gyulai Várszínház biztosította a pénz az Erkel-évhez kapcsolódva.
 
Az avató koncertet a Kossuth-díjas Bogányi Gergely és az Erkel-díjas Vukán György zongoraművészek adják. Bogányi Gergely maga is közreműködött tanácsaival a zongora megújításában. Az est programja különleges, Liszt, Chopin és a jazz lesz a főszereplő.