Kezdődik a Pécsi Országos Színházi Találkozó

Színpad


CentralSzinhaz_A88utcafoglyai_BastiJuli_KernAndras_DKOKO20100128019.jpg
A 88. utca foglyai

(MTI) - Stenczer Béla színművész, a POSZT kulturális menedzsere beszámolt arról, hogy a versenyelőadásokra szóló belépők nagy része a pénztárnyitást követő néhány nap alatt elfogyott, de egyes nagyszínházi produkciókra korlátozott számban lehet még jegyhez jutni. Akiknek ez mégsem sikerül, az az off-programok gazdag kínálatából választhat. Ezek közül csak a rendkívüli érdeklődésre számot tartó A 88. utca foglyai című produkcióra nincs már belépő.

   
Stenczer Béla kiemelte, hogy Varnus Xavér immár nyolcadik alkalommal ad orgonakoncertet a pécsi zsinagógában, a Lauber Dezső sportcsarnokban pedig Queen-emlékkoncertre várják az érdeklődőket.
   
Szólt arról, hogy az idei a harmadik olyan POSZT, amely kedvezőtlen időjárási körülmények között veszi kezdetét, ám az előadások nagy része nem "időjárásfüggő", s amelyik programot az eső veszélyezteti, azt igyekeznek fedett helyen megtartani.
   
A színművész egyben reményét fejezte ki, hogy a meglehetősen elavult színpadi technikával üzemelő Pécsi Nemzeti Színházban nem lesznek technikai problémák. Rámutatott, hogy a teátrum május 23-tól mostanáig zárva volt annak érdekében, hogy megfelelően átvizsgálják a gépészeti berendezéseket.