Ki tanítsa meg a bonvivánt játszani?

Martos Ferenc szövegkönyvével 1919. március 7-én mutatták be először a Városi Színházban Huszka Jenő (fotó) Lili bárónő című operettjét, amely azóta is a műfaj egyik legkedveltebb darabja: az eltelt évtizedek változó ízlésének, divatjának ellenállva meg tudta őrizni népszerűségét.

Vidéki színházainkban szinte állandó repertoárdarab, egyedül a Budapesti Operettszínház tűzi ritkán műsorára.
A szövegkönyv elmés, mulatságos, a vígjátéki szituációk mindvégig érdekesek, fordulatosak.
A vendégrendező, Ács János él a lehetőséggel, s talán csak a díszlettervező Menczel Róbert első részbeli kriptahangulatú tereiben nem tudja mozgatni színészeit.
Gyarmathy Ágnes különben ötletes jelmezei szintén ebben a részben keltenek némi visszatetszést.

Huszka elnyűhetetlen melódiái - "Cigaretta keringő", "Gyere, csókolj meg", "Tündérkirálynő", "Szellő szárnyán", "Egy férfi képe" - most is magával ragadják a közönséget.

A szolnokiak egykor erős társulata most a kettős szereposztást is csak vendégművészekkel tudta kiosztani.
Minden bizonnyal az elmúlt két évtized főiskolai képzési rendszere is oka annak, hogy csak ezek a művészek szerepelnek Debrecenben, Miskolcon vagy a fővárosban, ha bonvivánra, primadonnára, szubrettre van szükség.
Nyári Zoltán (fotó), a Budapesti Operettszínház tagja személyesíti meg Illésházy grófot.
Kétségkívül szép hangja van, bár alsó hangjai fojtottak, amit már ki kellett volna dolgoznia magából. Megjelenítő képessége, játékmódja már-már elviselhetetlen egy operettben: olyan világfájdalommal énekli a boldog szerelmes vallomását, mintha a Don Carlos Fülöp királyának minden gyötrelmét közölné a nézőkkel.

Nyári közel tíz éve van a pályán, ideje lenne, hogy egy rendező vegye a bátorságot és megtanítsa az amúgy ünnepelt sztárt, hogy létezik mimika, s egy bonvivánnak nemcsak a hangját kell kieresztenie, hanem személyiségének átütő hatásával is el kell hitetnie, hogy tényleg rajonganak érte a nők.

Lili bárónőt Váradi Zita, Sassvári Clarisse-t pedig Náray Erika sok-sok játékkal, szép hanggal jeleníti meg.
Egri Márta és Császár Gyöngyi a két vénkisasszony szerepében remekelnek, sok-sok kis helyzetgyakorlatot csempésznek szerepükbe. Mertz Tibor, aki a színház prózai társulatának oszlopos tagja, könnyedén játssza a bohókás báró Malomszegit.

A produkció revelációja a Remeteházi Galambos Frédit játszó Vida Péter. Az új Nemzeti Színházba elszerződött Vida vendégként fantasztikus táncoskomikusi tudásról tesz tanúbizonyságot. Minden mozdulata, gesztusa, játékintelligenciája, tánctudása a legnagyobb elődökre (Rátkai Márton, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert) emlékeztet.
Értehetetlen, hogy már korábban miért nem "csapott le rá" a Budapesti Operettszínház, mikor valójában Csere Lászlón kívül nincs is táncoskomikusuk. Vida Péter különben a Nemzeti Színházban, A vihar Caliban szerepében szintén sikert arat.