Kinetikus futóműtárgy a Magyar Színház homlokzatán

Színpad

(MTI) - A Magyar Színház tájékoztatása szerint a Szövetség'39 Művészeti Bázis tagjai az elmúlt napokban helyezték el az acélleveleket az épület Wesselényi-Szövetség utca felőli sarkán. "Az AER nevű kinetikus futóműtárgy elemei a legkisebb szélmozgásra működésbe lépnek, és a hatás a nagyvárosi kúszónövényekre emlékeztet" - ismertette a szabadtéri alkotás koncepcióját az MTI-hez is eljuttatott közlemény.

    A homlokzati műtárgy ötletét a Szövetség'39 Művészeti Bázis a SzakalBros. csapatával közösen dolgozta ki 2007-ben, majd önállóan fejlesztette tovább. A Magyar Színház homlokzatának 200 négyzetméteres felületét behálózó aerodinamikai művészeti alkotás megvalósítására a Szövetség'39 és az Artopolis Egyesület közösen adott be pályázatot, majd a nyertes ötlettel megkeresték a Magyar Színházat.
    Mint a teátrum közölte, a művészbejáró fölötti homlokzatrészen elhelyezett acéllemezek a társulat múltjának is emléket állítanak. Hatszáz fémlevélre már felgravírozták a Magyar Színház múltbéli és jelenlegi művészeinek neveit, és a tervek szerint a jövőben a társulathoz csatlakozó tagok nevei is folyamatosan az acéllapocskákra kerülnek; a bővítést egy online felületen is nyomon lehet majd követni.
    Az AER telepítését megelőzően a Magyar Színház külső falait is megtisztították, majd a Szövetség'39 Művészeti Bázis és a D1618 Műhely közös tervei alapján megfestették a homlokzati síkból kiugró betonpaneleket és éleiket. "A színátmenet a különböző nézőpontokra és mozgásra épül. Az egyes szakaszok színei a közlekedési iránytól függően változnak" - szólt az arculati elemről a teátrum közleménye.