Izgalmas műfaj a nézőknek, s a produkciót nézve gyanítom, az alkotóknak is, mert biztos szakmai tudást és játékkedvet igénylő munka típusfigurákat, hétköznapi alaphelyzeteket atommagra sűríteni és megmutatni, pláne karikírozni a valóságot. Talán a helyi urán teszi, a háttérsugárzás, hogy ezt találtam a fejemben - és akkor már kiteljesedem: a reaktor a közösen épített színdarab, a rendező a nyomás, ami/aki elindítja a folyamatot. Ha mindez összejön, indul a másfél órára limitált láncreakció - péntek este az egrieknek a Bóbita Bábszínházban sikerült hasítaniuk.
Nevezett színésznek elállt a kisujja, ami gátolta volna a karrierjét, ezért a többiek (a színház évről évre mind nagyobb szakmai elismertséget szerző fiataljai) tanácsára kézbe vette a problémáját, s először alternatív gyógyászattal, majd a tradicionálissal próbálkozott. A kórházi élményeket marháskodva közvetítő történetbe bizony, hogy belekerült néhány vérfagyasztóan valóságos drámai pillanat, az alkotók szemmel láthatóan voltak már "helyzetben". Belekeveredett az előadásba némi csipkelődés Zsótérral, ami zamatos önirónia volt: a kezelések közben minden színházba járó orvos mellékesen megkérdezte, miért másznak folyton falra A velencei kalmár szereplői. Hogy az elálló ujj problémából hamar tapintásos prosztatavizsgálat lett, amelyben végül a takarítónő is részt vett, és amit nemcsak orvostanhallgató-csoport tekintett meg, de egy érdeklődő és jókedvű német turistacsoport is, az tökéletesen releváns a hazai ellátásban.
A szakmai megbeszélést már bénultan hallgatta a gyógyulásban tönkrement színészbeteg, pedig briliáns eszmefuttatást hallhatott volna (ha nem lett volna már süket is egy beavatkozás folytán), például arról, hogyan dicsérték a művészi kisujjtartását - aminek persze dekódolható jelentése van, mivel a little finger rövidítésének a hangjai héberül kiadják az alefot, s ez a zsidóságtól való távolodásának kezdetére nyilvánvaló utalás. Nem kaptak persze akkorát a színházat tudománynak vélő nézők, hogy az eget is bőgőnek lássák: nem is lett eső.
